2013-ban beszélgettem egy riporterrel Nyáregyházán a Brutálfutáson. Az volt az első versenyem, előtte ha jól emlékszem nem futottam többet 5 km-nél. Egyben, séta nélkül talán még annyit sem, de elhatároztuk magunkat, így hát mentünk a barátnőmmel. Nagy élmény volt a futás, a hangulat, a sár, és az, hogy 7 km leküzdhető távolság. Szóval beszélgettem a riporterrel, érdeklődött, hogy miért futok, és mióta, s persze, hogy mi a cél. Nem kívántam untatni a részletekkel, így csupán elmondtam neki, hogy 6 hónapja (abban az évben január 1-jén mentem ki először) futok, de nem annyira rendszeresen, meg nem is mindig, a célom sem túl nagy, már ha van, de talán egyszer futok 10 km-t. Bájosan mosolygott, megkérdezte, hogy élveztem-e a versenyt. A válasz az volt, hogy nagyon is, majd elmondta, figyeljem meg, nem sokára a félmaratonon gondolkodom, és észre sem veszem, hipp-hopp, itt az első maraton, majd azon kapom magam, hogy ultraversenyen vagyok, higgyem el, ott kezdődik a futás. Amilyen bá...
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.... Sokat gondolkodom futás, edzés közben, nagyon jókat is szoktam magamon kuncogni, milyen lenne kívülről látni, melyik jó zene illene a következő kilométerek alá stb... Ilyenkor nem tudom megörökíteni a gondolatokat, de utána nagyon jól tud esni.