Avagy a rakpartok maratonja, avagy hogyan fuss fejjel egy maratont hosszú-ho sszú hajókázás után Na, az úgy volt, hogy a főnökasszonyom már akkor hülyének nézett, amikor kitaláltam, hogy én bizony azért mennék szabadságra, hogy a meglévő nevezésemet nem visszamondván nagyon fussak ma egyet. Aztán valahogy sikeredett, így mindennapos motivációm előtt ez a dátum lebegett. 10- kor este, vagy 11-kor, 35 fokban meló után-előtt. Mindig. Persze még így is kevesebb volt annál a minimumnál is, amivel eddig ellébecoltam a futásaimat, de most a szentháromságból (edzés-kaja-pihenés) csak az edzéssel, a kajával meg a pihenéssel voltak gondok. Ugyanakkor így is nagyban ez tartott életben-lélekben. Szóval elérkezett a nap, a nagy nap. Találkoztam mindenkivel, akivel csak lehetett, meg azzal is, akivel nem, fel se tudnám sorolni. Persze mindenki meglepődött, hogy te itt, és hogy hát hogy? Mondom, úgy, hogy így, jól kimentettem magam előre, hogy senki ne számítson tőlem nagy teljesítményre....
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.... Sokat gondolkodom futás, edzés közben, nagyon jókat is szoktam magamon kuncogni, milyen lenne kívülről látni, melyik jó zene illene a következő kilométerek alá stb... Ilyenkor nem tudom megörökíteni a gondolatokat, de utána nagyon jól tud esni.