Egész héten nem találtam a helyem. Hiába voltak remek programok, valahogy a könnyes percek száma még így is meghaladta a nemzeti átlagot, valahogy semmi nem állt össze. Aztán szombat délelőtt ez tetőzött, és már-már azon gondolkodtam, nem kell ez nekem, maradok otthon színezni. De aztán persze felszálltam a vonatra biciklivel, hogy ha már minden pocsék, hátha sikerül el is üttetnem magam a körúton. Ez nem történt meg, ellenben nagyon élveztem biciklivel felfedezni a fővárost. Nem is értem, miért a sok böhöm döggel járnak és nem tekernek... Maris fini vacsival várt, aztán a kedvenc hobbimnak hódolva (utcán enni séta közben) be is vertem fél liter jégkrémet töltésként, miközben a csodaszép belvárosban andalogtunk. Ez mindig beválik, ezért érdemes futni. 😉 Aztán reggel ismét bicikli Bem rakpart - Petőfi sétány, és már ott is voltam. Persze a nyomottság nem múlt el nyomtalanul, szóval az első 5 km-en kb. mindenen meghatódtam, a szurkolóktól a zenészeken át, magamon keresztül a Várker...
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.... Sokat gondolkodom futás, edzés közben, nagyon jókat is szoktam magamon kuncogni, milyen lenne kívülről látni, melyik jó zene illene a következő kilométerek alá stb... Ilyenkor nem tudom megörökíteni a gondolatokat, de utána nagyon jól tud esni.