Korkiki

És bekövetkezett a folytatás. A terv ugye az volt, hogy vasárnap Kazincbarcika, hétfőn Salgótarján. Mindkét helyen félmaraton. A dolognak az volt a lényege, hogy élő állat kísérlet helyett magamon teszteljem, mennyire műkszik az SMR, ha egy napom van a regenerációra két verseny között. Nagyon, de ne szaladjunk ennyire előre.  Ahogy vasárnap hazaértem, igyekeztem a semmit nagyüzemileg művelni. bement egy kis gyros, egy kevéske fagyi, aztán még több, és kezdődött  a regenerálódás.  A program vasárnap estére jóga volt, mert kellett, hogy egy kicsit lecsendesedjek, és szeretem is a húzós hetet ezzel zárni. Jól is esett, mint mindig. Csak háromszor halt meg közben mindenem, de legalább kilazultam valamelyest. Este folytatódott a történet és megkezdtem a hengerezési műveletet. Igyekeztem némi húst hagyni a csontjaimon, de épp csak annyit, hogy másnap bírjam a menetet. Lekezeltem még néhány vízhólyagot, az egyikből kisebb mocsár mennyiségű sarat is kibányásztam, és jöhetett...

Ezt a hétvégét már nagyon vártam. Nem csak azért, mert 3 nap, hanem azért is, mert minden napra jut benne valami jó.  Pénteken már felcuccoltam Pestre. Nem tehetek róla, szeretem. Tudom, hogy büdös és sokan vannak, és büdös bunkók (akiket nem ismer az ember) és minden, de valahogy a hangulat, az emberek megfigyelése, a Duna, a rakpart és igen, még a dugók is, amik közben megint csak lehet szemlélődni, tényleg a szívem csücskei. Na, de nem az  lényeg. Szóval este érkezés, elég hosszúra nyúlott a program, így sok alvás nélkül lehetett kezdeni a szombatot. SMR és fascia volt a program. Hónapok óta kerestem már jónak tűnő képzést, mert úgy éreztem, van egy fehér foltom, amiről tudok, nagyjából kapiszgálok, de távol vagyok a megértéstől. HasználGATom, próbálGATom a hengert, pedzeGETem, hogy mi a jónyavalya is van, de konkrét felhomályosítás még nem volt. Na, de tegnap! Kezd visszatérni az életkedvem, és így teljes erőbedobással figyeltem, aktivizálódtam a képzésen. Rám lett ra...

Nem. Naná, hogy nem tudtam megállni, hogy lemenjek a Balatonhoz. Gondolkodtam rajta, hogy is legyen, és aki ismer, az már borítékolta is, hogy úgyis megyek, de a szervezést csak csütörtökön este kezdtem. Telefon Annamarinak; jössz holnap a Balatonhoz? Jövök, de vissza kell érnem szombat 3-ra Pestre. Szuper! Legalább lesz kontroll, hogy ne menjek többet, mint amit kellene. Mert az már hetekkel ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy ez most nem az én versenyem, de annyira bíztam a csodában, hogy a nevezésemet már csak április végén akartam visszamondani, akkor meg már nem lehetett. Szóval voltam én, aki hosszúban nem gondolkodhat, meg egy nevezés az UB-ra. Nem a legjobb kombó. A cél csütörtökön: futok 20-at.... vagy max 30-at. Aztán ez a szám óránként változott a 10 és 100 között. Az azért merész lett volna így utólag. Péntek este alakult ki a végső terv: Balatonfüred és 44,5 km. Annyiért már érdemes beszállni, de a lábam se lesz sokkal ergyább, mint most. I hope so! Izgalom este nem vo...

Mint mindig, amikor menni lehet, az idei felvidéki utazást is nagyon vártam. Nem csak azért, mert szeretem ezt a vidéket, hanem azért is, mert pályazattal mentünk, aminek nagyban én vagyok a felelőse, így már jobb lett volna egy ideje múlt időben beszélni róla. Egy kirándulás külföldön 40 gyerekkel sosem eseménytelen, de ez idén hatványozódott.... Az első nap kezdődtek az izgalmak, Kéméndre látogattunk, ahol a kurtaszoknyás népviseletet tekintettük meg, majd mentünk -volna- Bénybe a kerektemplomba. De nem mentünk, mert május 8. a Felszabadulás napja Szlovákiában. Így nem volt kulcsos emberünk, indulás tovább. A következő cél Selmecbánya volt. A Kálvária gyönyörű, nem is kérdés. A kilátás, a hegyek, a város. Minden szép, amit a természet, a német telepesek vagy a magyarok alkottak. Nem akarok nagyon nemzeti lenni, de itt is - és utunk során még sokszor- éreztem azt, hogy a szlovákok nem tudják (nem akarják) érteni, mi is a múlt értékeinek megóvása. Itt pl. a képen egy nagyon ...

Verseny volt ma. Tárkányi hegyifutó. Tegnap még koránt sem volt biztos, hogy megyek, de aztán estefelé kitaláltam, hogy igen, és hogy 1 kör, ami 8 km, az pont jó lesz. Aztán jól sikerült a töltés a Palacsintavárban, így reggelre úgy gondoltam, ki kell magamból mindent futni, legyen 2 kör és 16 km. Sok verseny lett volna a hétvégén, de azért néztem ki ezt, mert közel is van, bármikor dönthetek, hogy megyek, de a fő érv az volt, hogy lehet találkozni a helyi futócimbikkel. Valahogy hiányoztak már mostanában. Reggel anyák napi virágok beszerzése, gyors köszöntés, hogy majd a verseny után folytatjuk, aztán indulás. Ékezés kb. 1 órával a rajt előtt, találkoztam is pár ismerőssel, és természetesen kibeszéltünk mindent a futásról, tervekről, a közelmúlt eseményeiről. Igazából ez az a közeg, ahol nem érzem azt, hogy halálra untatnék valakit a gondolataimmal. Szóval ez jó. Nevezés, majd Anita mondja az infót, a 2 kör amúgy EB regisztrációs futam, láttad milyen egyesületektől milyen sport...

Majus 1. Végre egy nap, amikor tudtam, hogy semmi program, csak a pihi és a futás. Először Sirok volt tervben, aztán valahogy Szarvaskő felé húzott most a szívem.  Az idő persze gatyarohasztó már most, szinte láttam, hogy augusztusban a Cserépi trappen sírni fogok :D Az erdő mesés. Zöld, zsenge, tele virággal, pillangóval, nyuszikával, erdei manókával... Na, ja! Szóval a miért fuss és ne fuss kérdés ilyenkor válik izgalmassá. Mert felfelé a réten a tűző napon igényelnéd a sétát és a vizet, de a legyek, dongók, apró kis idegesítő ízeltlábúak abban a szempillantásban jönnek, és feltétlenül úgy érzik, valamelyik testnyílásodbam tanyát kellene verni. Innentől vagy futsz, vagy prüszkölsz. Micsoda külső- belső motiváció ez egyszerre! ;) Szóval irány a Vodafon-kilátó. Erre még nem ia voltam a kilátónál, csak az Egerlátóig szoktam menni, majd le Bakta- Sirok felé. Nagyon tetszett az út felfelé, a kilátás meg mindent visz! Hihetetlen, hogy attól az úttól, amit ezerszer megtettem...