Korkiki

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...

A Kékes csúcsfutás az első versenyek között volt, amin indultam, és meg is fogadtam, hogy többet nem megyek a tájékára sem. Így esett ez egymás után négyszer, idén ötödször. Természetesen most is, meg ne törjön a hagyomány! Reggel az ablakon kinézve konstatáltam, hogy nem lesz rossz az idő a csúcstámadásra. Eddig ugyanis minden évben lerohadt rólunk a gatya, most az esőre is volt sansz. Mondjuk akkor meg fülledt a levegő (meg az erotika...a-a-a ) semmi se jó sohase- Pontosabban minden jó, mert úgyis felmegyünk! Már az odaút mókás volt, mert Kerecsenden jutott eszembe, hogy nem akarok bemenni Gyöngyösre, szóval a Waze jól megmondta, merre menjek legrövidebben Mátrafüred felé. Naná, hogy a visontai hőerőmű ipari területén keresztül! Jó, bevallom, a magánterület tábla gyanús volt, de megnéztem, a kék vonal a rajthoz vezetett. Szóval munkagépek sosem látott hatalmas fajtái és egyéb épületek között sikerült Abasárra jutnom, Csak kicsit éreztem úgy magam, mint egy thriller nyitó jelen...