Korkiki

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...

És bekövetkezett a folytatás. A terv ugye az volt, hogy vasárnap Kazincbarcika, hétfőn Salgótarján. Mindkét helyen félmaraton. A dolognak az volt a lényege, hogy élő állat kísérlet helyett magamon teszteljem, mennyire műkszik az SMR, ha egy napom van a regenerációra két verseny között. Nagyon, de ne szaladjunk ennyire előre.  Ahogy vasárnap hazaértem, igyekeztem a semmit nagyüzemileg művelni. bement egy kis gyros, egy kevéske fagyi, aztán még több, és kezdődött  a regenerálódás.  A program vasárnap estére jóga volt, mert kellett, hogy egy kicsit lecsendesedjek, és szeretem is a húzós hetet ezzel zárni. Jól is esett, mint mindig. Csak háromszor halt meg közben mindenem, de legalább kilazultam valamelyest. Este folytatódott a történet és megkezdtem a hengerezési műveletet. Igyekeztem némi húst hagyni a csontjaimon, de épp csak annyit, hogy másnap bírjam a menetet. Lekezeltem még néhány vízhólyagot, az egyikből kisebb mocsár mennyiségű sarat is kibányásztam, és jöhetett...

Ezt a hétvégét már nagyon vártam. Nem csak azért, mert 3 nap, hanem azért is, mert minden napra jut benne valami jó.  Pénteken már felcuccoltam Pestre. Nem tehetek róla, szeretem. Tudom, hogy büdös és sokan vannak, és büdös bunkók (akiket nem ismer az ember) és minden, de valahogy a hangulat, az emberek megfigyelése, a Duna, a rakpart és igen, még a dugók is, amik közben megint csak lehet szemlélődni, tényleg a szívem csücskei. Na, de nem az  lényeg. Szóval este érkezés, elég hosszúra nyúlott a program, így sok alvás nélkül lehetett kezdeni a szombatot. SMR és fascia volt a program. Hónapok óta kerestem már jónak tűnő képzést, mert úgy éreztem, van egy fehér foltom, amiről tudok, nagyjából kapiszgálok, de távol vagyok a megértéstől. HasználGATom, próbálGATom a hengert, pedzeGETem, hogy mi a jónyavalya is van, de konkrét felhomályosítás még nem volt. Na, de tegnap! Kezd visszatérni az életkedvem, és így teljes erőbedobással figyeltem, aktivizálódtam a képzésen. Rám lett ra...

Majus 1. Végre egy nap, amikor tudtam, hogy semmi program, csak a pihi és a futás. Először Sirok volt tervben, aztán valahogy Szarvaskő felé húzott most a szívem.  Az idő persze gatyarohasztó már most, szinte láttam, hogy augusztusban a Cserépi trappen sírni fogok :D Az erdő mesés. Zöld, zsenge, tele virággal, pillangóval, nyuszikával, erdei manókával... Na, ja! Szóval a miért fuss és ne fuss kérdés ilyenkor válik izgalmassá. Mert felfelé a réten a tűző napon igényelnéd a sétát és a vizet, de a legyek, dongók, apró kis idegesítő ízeltlábúak abban a szempillantásban jönnek, és feltétlenül úgy érzik, valamelyik testnyílásodbam tanyát kellene verni. Innentől vagy futsz, vagy prüszkölsz. Micsoda külső- belső motiváció ez egyszerre! ;) Szóval irány a Vodafon-kilátó. Erre még nem ia voltam a kilátónál, csak az Egerlátóig szoktam menni, majd le Bakta- Sirok felé. Nagyon tetszett az út felfelé, a kilátás meg mindent visz! Hihetetlen, hogy attól az úttól, amit ezerszer megtettem...

Ez egy más jellegű történet lesz, futás közben mindenféle elmélkedés belefér. Még egy mese is. Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl élt egy királylány. Nagyon vidám, boldog lány volt, mindig nevetett, és mindenki mást is jókedvre derített maga körül. Mint minden királylányt, őt is nagyon szerették a palotában, féltették, óvták, és tanítgatták, ha nagy lány lesz, neki is, mint minden rendes, elhivatott királylánynak, választania kell egy békát, meg kell őt csókolnia, aztán boldogan kell vele élni, míg meg nem hal, A lányka hitte is nem is, de várta, hogy végre elindulhasson a béka keresésére. Nagyon nehezen szánta rá magát, mert tudta, jó dolga van a palotában, és ki tudja, mi vár rá kint, félt is, hogy talál-e egyáltalán egy darab békát is, de csak elindult. Ment mendegélt, erdőkön, mezőkön, vadregényes tájakon át, hogy megtalálja a békát. Mert az ugye csak a mesében ül a kút káváján a palotakertben.  Ahogy haladt előre az úton, rájött, hogy lépten-nyomo...

Rengetegféle verseny van és sosem lehet tudni, mit tanulhatunk belőle. Rettentő izgalmas hétvégének néztem elébe, de még közel sincs vége. A mai terv munka, majd Pest Vivicitta 7 km, majd koncert volt. Pipa ✔ Holnap félmaraton. YES!!! :) A Vivicitta 7 km-es távja sosem vonzott igazán, de most más volt a helyzet, mert volt tanítványokkal szerveződtünk. Először 8, majd 6, 4, végül 3, a mai napra egy szem gyermek maradt, aki futott és egy, aki betegen, igazoltan szurkolta végig a délutánt. Nem voltam még rövid távon tömegrendezvényen és az első pár 100 méter után szidtam is magam, hogy ilyet soha többet, de csak magamban, mert mellettem ott futott  Virág, aki tudtam, hogy biztatásra vágyik majd. Sosem futottam még ennyire  mezőny végén, így fogalmam sem volt arról, mi történik ott. Virág nem futott még ennyit soha, a buli kedvéért nevezett, szerencsétlenségére velem kellett beérnie. Szóval néztem a tömeget, az embereket, a mozgásokat, és éreztem, hogy ez most v...