Ez egy más jellegű történet lesz, futás közben mindenféle elmélkedés belefér. Még egy mese is. Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl élt egy királylány. Nagyon vidám, boldog lány volt, mindig nevetett, és mindenki mást is jókedvre derített maga körül. Mint minden királylányt, őt is nagyon szerették a palotában, féltették, óvták, és tanítgatták, ha nagy lány lesz, neki is, mint minden rendes, elhivatott királylánynak, választania kell egy békát, meg kell őt csókolnia, aztán boldogan kell vele élni, míg meg nem hal, A lányka hitte is nem is, de várta, hogy végre elindulhasson a béka keresésére. Nagyon nehezen szánta rá magát, mert tudta, jó dolga van a palotában, és ki tudja, mi vár rá kint, félt is, hogy talál-e egyáltalán egy darab békát is, de csak elindult. Ment mendegélt, erdőkön, mezőkön, vadregényes tájakon át, hogy megtalálja a békát. Mert az ugye csak a mesében ül a kút káváján a palotakertben. Ahogy haladt előre az úton, rájött, hogy lépten-nyomo...
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.... Sokat gondolkodom futás, edzés közben, nagyon jókat is szoktam magamon kuncogni, milyen lenne kívülről látni, melyik jó zene illene a következő kilométerek alá stb... Ilyenkor nem tudom megörökíteni a gondolatokat, de utána nagyon jól tud esni.