Ugrás a fő tartalomra

Columbus jár a szárazföldön

 


Avagy a rakpartok maratonja, avagy hogyan fuss fejjel egy maratont hosszú-hosszú hajókázás után


Na, az úgy volt, hogy a főnökasszonyom már akkor hülyének nézett, amikor kitaláltam, hogy én bizony azért mennék szabadságra, hogy a meglévő nevezésemet nem visszamondván nagyon fussak ma egyet. Aztán valahogy sikeredett, így mindennapos motivációm előtt ez a dátum lebegett. 10- kor este, vagy 11-kor, 35 fokban meló után-előtt. Mindig. Persze még így is kevesebb volt annál a minimumnál is, amivel eddig ellébecoltam a futásaimat, de most a szentháromságból (edzés-kaja-pihenés) csak az edzéssel, a kajával meg a pihenéssel voltak gondok. Ugyanakkor így is nagyban ez tartott életben-lélekben. 

Szóval elérkezett a nap, a nagy nap. Találkoztam mindenkivel, akivel csak lehetett, meg azzal is, akivel nem, fel se tudnám sorolni. Persze mindenki meglepődött, hogy te itt, és hogy hát hogy? Mondom, úgy, hogy így, jól kimentettem magam előre, hogy senki ne számítson tőlem nagy teljesítményre. 

Aztán rajt. Mivel az elmúlt hónapokban kizárólag folyóparton futottam, üde színfoltot jelentett a 42/40 km rakpart. Ja, nem. :D

De legalább meglestem a tesó hajókat. Meg a többit. Félmaratonig teljesen  rendben ment minden - leszámítva a 2 kétbetűs kitérőt, amiből az egyik egész konkrétan csak a folyópart volt. Ezt Rómában tanultam, hogy így is lehet. Szóval ment a menet, szólt a muzsik, jó volt. Aztán jött a féltáv, még 3 kitérő, a meleg, és a felismerés, hogy a felkészülésem tökéletes a táv feléhez. Ja, hogy már most mindegy! 

Merengésemből egy erős seggre csapás ébresztett fel, megérkezett ugyanis Eszti, akivel nem beszéltünk meg találkozót, de mégis együtt értünk be. Milyen jó is az ilyen! 

A gondolatok persze jöttel-mentek. Főleg az, hogy érem nélkül nem mehetek vissza a hajóra, tehát ha nem akarom valaki nyakából levágni egy sarlóval, akkor be kell futni. Közben persze lassultam, de legalább jól megnéztem a Gellért-hegyet meg a Parlamentet meg kb. a rágóköpeteket is az úton, amilyen veszett tempóban száguldottam. Épp 40 km- nél merengtem valami komoly dolgon (miért zöld


a krokodil bőre) amikor hátba veregetett a 4:30 (!)- as iramfutó, hogy jó lenne, ha nem állnám el az utat, hanem bevonszolnám habtestem a célba. Na jó. Innentől meg már történelem. Mert nyilván, az utolsó 2 km-en még a holtak is feltámadnak és futnak. Én meg még éltem is. Szóval uzsgyi, aztán nagy öröm és tülkölés és pici könnyek és fogadalom, hogy ilyet többet soha, legfeljebb legközelebb. 

Reményeim szerint megfutottam életem legrosszabb idejét, de ha nem, hát az se baj. Megvan, és ennél többet most nem vártam. (Kamu, de így egészségesebbnek tűnik agyikusan)

Gratulálok mindenkinek, aki ma tett valamit Budapest közlekedésének lebénításáért! 


4:34... :D

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

Kékeses

Idén negyedjére mondtam, hogy soha többet a Kékesre. Szóval jövőre mini jubileum!  :)  Babakocsival mentünk, mert annak úgy van sportértéke. És bár a gyerek tavalyhoz képest igencsak megnőtt, mégis javítottunk az időn. Valahogy úgy kezdődött, hogy Kocsis Árpád nagyon kedvesen elölről beengedett minket a rajtba, aztán indulás. Csongi nagyon élvezte a futást, naná, neki csak ülnie kellett, mi meg szintén nagyon élveztük, (kamu, majd meghaltam) mert annyi biztató szót kaptunk, ho gy alig győztük köszöngetni. Naná, mert ugye nem sok ilyen süsü van.   :) Aztán jött Mátraháza, és részemről a teljes pusztulás, állítottam, hogy 50 után nem voltam ennyire ki. Na, de már csak 3 km... Aztán valahogy a sípályához jutottunk, és beértünk! Ami a legszebb, nekem eddig ez a legjobb időm (1:27l), pedig voltam már kocsi nélkül is... Érem, alma, aztán futás lefelé. Ott már vígan poénkodtam a felfelé szenvedőkneky hogy nyugi, innen már lejt, de nem hittek nekem.  ;) ...
Megjegyzés küldése
További információk

Az első UB-m története

Vállalna valaki 50 km-t? 64 lett, maradhat?  Avagy az első UB-m története.  Az úgy kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, valahogy ott leszek idén a Balatonnál.Volt szó párosról, aztán lemaradtam, csapatról, és szintén lemaradtam, majd ismét páros, de nem jött össze, és egészen csütörtökig abban a tudatban voltam, hogy kimarad. Aztán láttam egy kiírást, betegség miatt átadó 50 km. Rettentő sokáig agyaltam, mi legyen, aztán kb. 2 perccel később már át is volt szervezve a hétvégém: go UB!  A felkészülésem így arra koncentrálódott, hogy pénteken ne csináljam ki magam teljesen, aztán sodródás. Kb. semmit nem tudtam, hogy mi fog történni, de nem is különösebben zavart, annyi volt a lényeg; futnom kell. Szombaton reggel el is indultam, és innentől kezdett egy tudathasadásos állapot létrejönni, ugyanis egy csapat ismeretlen, de nagyon jó fej emberrel találkoztam, akiknek  Marczis Dávid  dublőreként mutatkoztam be. Az eredeti tervek szerint szombaton 13,5 km, vasárnap...
Megjegyzés küldése
További információk