Ugrás a fő tartalomra

Columbus jár a szárazföldön

 


Avagy a rakpartok maratonja, avagy hogyan fuss fejjel egy maratont hosszú-hosszú hajókázás után


Na, az úgy volt, hogy a főnökasszonyom már akkor hülyének nézett, amikor kitaláltam, hogy én bizony azért mennék szabadságra, hogy a meglévő nevezésemet nem visszamondván nagyon fussak ma egyet. Aztán valahogy sikeredett, így mindennapos motivációm előtt ez a dátum lebegett. 10- kor este, vagy 11-kor, 35 fokban meló után-előtt. Mindig. Persze még így is kevesebb volt annál a minimumnál is, amivel eddig ellébecoltam a futásaimat, de most a szentháromságból (edzés-kaja-pihenés) csak az edzéssel, a kajával meg a pihenéssel voltak gondok. Ugyanakkor így is nagyban ez tartott életben-lélekben. 

Szóval elérkezett a nap, a nagy nap. Találkoztam mindenkivel, akivel csak lehetett, meg azzal is, akivel nem, fel se tudnám sorolni. Persze mindenki meglepődött, hogy te itt, és hogy hát hogy? Mondom, úgy, hogy így, jól kimentettem magam előre, hogy senki ne számítson tőlem nagy teljesítményre. 

Aztán rajt. Mivel az elmúlt hónapokban kizárólag folyóparton futottam, üde színfoltot jelentett a 42/40 km rakpart. Ja, nem. :D

De legalább meglestem a tesó hajókat. Meg a többit. Félmaratonig teljesen  rendben ment minden - leszámítva a 2 kétbetűs kitérőt, amiből az egyik egész konkrétan csak a folyópart volt. Ezt Rómában tanultam, hogy így is lehet. Szóval ment a menet, szólt a muzsik, jó volt. Aztán jött a féltáv, még 3 kitérő, a meleg, és a felismerés, hogy a felkészülésem tökéletes a táv feléhez. Ja, hogy már most mindegy! 

Merengésemből egy erős seggre csapás ébresztett fel, megérkezett ugyanis Eszti, akivel nem beszéltünk meg találkozót, de mégis együtt értünk be. Milyen jó is az ilyen! 

A gondolatok persze jöttel-mentek. Főleg az, hogy érem nélkül nem mehetek vissza a hajóra, tehát ha nem akarom valaki nyakából levágni egy sarlóval, akkor be kell futni. Közben persze lassultam, de legalább jól megnéztem a Gellért-hegyet meg a Parlamentet meg kb. a rágóköpeteket is az úton, amilyen veszett tempóban száguldottam. Épp 40 km- nél merengtem valami komoly dolgon (miért zöld


a krokodil bőre) amikor hátba veregetett a 4:30 (!)- as iramfutó, hogy jó lenne, ha nem állnám el az utat, hanem bevonszolnám habtestem a célba. Na jó. Innentől meg már történelem. Mert nyilván, az utolsó 2 km-en még a holtak is feltámadnak és futnak. Én meg még éltem is. Szóval uzsgyi, aztán nagy öröm és tülkölés és pici könnyek és fogadalom, hogy ilyet többet soha, legfeljebb legközelebb. 

Reményeim szerint megfutottam életem legrosszabb idejét, de ha nem, hát az se baj. Megvan, és ennél többet most nem vártam. (Kamu, de így egészségesebbnek tűnik agyikusan)

Gratulálok mindenkinek, aki ma tett valamit Budapest közlekedésének lebénításáért! 


4:34... :D

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

UB-n innen ultrán túl

Nem. Naná, hogy nem tudtam megállni, hogy lemenjek a Balatonhoz. Gondolkodtam rajta, hogy is legyen, és aki ismer, az már borítékolta is, hogy úgyis megyek, de a szervezést csak csütörtökön este kezdtem. Telefon Annamarinak; jössz holnap a Balatonhoz? Jövök, de vissza kell érnem szombat 3-ra Pestre. Szuper! Legalább lesz kontroll, hogy ne menjek többet, mint amit kellene. Mert az már hetekkel ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy ez most nem az én versenyem, de annyira bíztam a csodában, hogy a nevezésemet már csak április végén akartam visszamondani, akkor meg már nem lehetett. Szóval voltam én, aki hosszúban nem gondolkodhat, meg egy nevezés az UB-ra. Nem a legjobb kombó. A cél csütörtökön: futok 20-at.... vagy max 30-at. Aztán ez a szám óránként változott a 10 és 100 között. Az azért merész lett volna így utólag. Péntek este alakult ki a végső terv: Balatonfüred és 44,5 km. Annyiért már érdemes beszállni, de a lábam se lesz sokkal ergyább, mint most. I hope so! Izgalom este nem vo...
Megjegyzés küldése
További információk

Korinthosz.hu - 81 km

Amikor neveztem erre a versenyre, már megvolt az UTT-s nevezésem, így elég nagy dilemmát okozott, hogy be merjem-e vállalni 4 hétre az első igazi ultrámra a másodikat. Nézegettem a kiírást, hogy a verseny maga a Spartathlont igyekszik megidézni (246 km Athén - Spárta), hasonló hangulatot teremt .  Úgy döntöttem, mi történhet, a meg kell hmhmhm hát meg kell hmhmhm, szóval neveztem.  ;) A felkészülésem hasonlóan alapos volt, mint eddig (ez a mennyiség a szakkönyvek szerint kb. a félmaratonhoz lenne elég szűken) úgyhogy volt miért izgulni. Úgy gondoltam, itt az idő teljesen magamtól teljesen magamért futni. Nem volt csapat, se tábor, se biciklis kísérő, egyedül apukámékkal találkoztam kb. 10-15 kilométerenként.  Pénteken értünk le Szekszárdra (nem tudom kihagyni, de legalább 5 embernek, amikor mondtam, hogy hová megyek, teljesen máshogy folytatta volna a szót... a fantázia...  ;)   :D  ) és a hangulat már a megnyitón magával ragadott. Találkoztam néh...
Megjegyzés küldése
További információk