Ez egy más jellegű történet lesz, futás közben mindenféle elmélkedés belefér. Még egy mese is.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl élt egy királylány. Nagyon vidám, boldog lány volt, mindig nevetett, és mindenki mást is jókedvre derített maga körül. Mint minden királylányt, őt is nagyon szerették a palotában, féltették, óvták, és tanítgatták, ha nagy lány lesz, neki is, mint minden rendes, elhivatott királylánynak, választania kell egy békát, meg kell őt csókolnia, aztán boldogan kell vele élni, míg meg nem hal, A lányka hitte is nem is, de várta, hogy végre elindulhasson a béka keresésére. Nagyon nehezen szánta rá magát, mert tudta, jó dolga van a palotában, és ki tudja, mi vár rá kint, félt is, hogy talál-e egyáltalán egy darab békát is, de csak elindult. Ment mendegélt, erdőkön, mezőkön, vadregényes tájakon át, hogy megtalálja a békát. Mert az ugye csak a mesében ül a kút káváján a palotakertben.
Ahogy haladt előre az úton, rájött, hogy lépten-nyomon kuruttyol egy-egy béka. Rengetegen vannak- gondolta,- hogyan fogom kiválasztani a nekem megfelelőt? Mi van, ha rosszul választok? Édesanyja, az öreg és bölcs királynő megtanította - mint a kis herceget a róka - nem szabad csak úgy csókolgatni, mert akit kiválasztottál, abból bizony herceg lesz, és felelős lettél azért, akit megszelídítettél.
A királylány így hát nagyon óvatos volt, nem akart elhamarkodottan dönteni.
Aztán egy szép reggelen, mely ugyanolyan verőfényes napsütéssel és kellemes fütyörészéssel kezdődött, mint minden napja, megpillantott egy gyönyörű, fess leveli békát. Odament hozzá, körbejárta, és lassan elfogta az az érzés, hogy megtalálta békáját. Nézegette, szemlélte jobbról-balról, nem tudott betelni vele, mert annyira szépnek és jónak látta. Nem habozott hát, óvatosan a kezébe fogta és gyengéden megcsókolta. Ám legnagyobb meglepetésére, minden tanítás ellenére a béka nem változott át se herceggé se királlyá, de még csak egy egyszerű parasztfiúvá sem. Nem értette a királylány a dolgot, hiszen mindent úgy csinált, ahogy tanították. Megcsókolta még egyszer, majd még egyszer, de semmi sem történt, csak nézett rá a kis jószág értelemtől csillogó szemeivel.
Nem tudta otthagyni, elvitte hát a varázslóhoz, hogy segítsen, mi baj lehet. Nézte a varázsló jobbról is, balról is, ő sem látott még olyan békát, mely királylány csókjától ne változott volna át. Nem tudott segíteni, de a lány csak nem adta fel, mert igen szívós teremtés volt, elvitte fűhöz-fához, jóshoz, vajákoshoz, megkérdezte országa népe legbölcsebb tagjait, hátha tud segíteni valaki. Mindenki csak a fejét rázta, senki sem értette a dolgot. Mondták neki, engedje szabadon, mert lehet, hogy ez csak egy olyan mezei béka, de ahányszor megpróbálta elengedni a lány, a béka mindig utánament. Minden nap megcsókolta a kis békát, hátha történik valami csoda, de semmi sem változott. Az évek teltek, s bár minden napjukat együtt töltötték, a királylány egyre szomorúbb lett, hiszen ő is szerette volna már látni a hercegét. A mosoly, mely mindig az arcán volt, kezdett elhalványodni, a csillogás a szeméből kihunyt, kevesebbet fütyörészett reggelente, úgy gondolta, benne van a hiba, hiszen nem tudja végrehajtani a feladatát. Milyen királylány az ilyen, aki még egy békát sem tud rendesen megcsókolni? Egyre szomorúbb lett, nem tudta mitévő legyen, hiszen fel nem adhatja, de már mindent megpróbált, hiába.
Már alig-alig pislákolt a királylányban a boldogság és a jókedv szikrája, mikor váratlanul egy napon megszólalt a kis béka. Ránézett a királylányra és fakó hangján annyit mondott, dehát királylány, én nem akarok királyfi lenni, csak szerettem a jókedvedet. Békának lenni csodás dolog és elég jól is csinálom. Ki tudja milyen királyfi lennék?
A királylány nem akart hinni a fülének. Megrázta magát, hatalmasat nevetett, majd otthagyta békáját békának az út szélén, elment világot látni, és legnagyobb meglepetésére mindenféle csókolgatás, szelídítés nélkül találkozott egy herceggel. Azóta is boldogan él ki-ki a maga helyén, ha meg nem halt. Itt a vége, FUSS el véle!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése