Ugrás a fő tartalomra

Sarud, avagy felkészülés az UTT-re

A mai verseny nem indult zökkenőmentesen, a kivel megyek, mikor megyek, csak reggel 7 körül vált véglegessé, Kuzman Kriszti  szuper futónagykövet. mindent megold! 

Érkezés, fotózkodás, melegítés, ahogy kell, lágy szellő fújdogált, gondoltuk, az majd milyen jó lesz... Aztán rajt. Első sorból, mint a profik... 4:40- es kezdésnek viszont nem lehet jó vége (nálam), úgyhogy gyorsan vissza is vettem, és a táv egészén tudtam tartani az 5:15-5:30 közötti tempót.
Az izgalmak kb 18 km után jelentkeztek, vártam a frissítést. Nagyon, kb. mint sivatagban a teve, tudtam volna inni, viszont az 9 km-en keresztül nem volt. Jelzem k... meleg, szellő semmi, szóval mit lehet tenni, egy biciklis nénitől kértem, aki volt olyan rendes, és egy üveget a markomba nyomott. Hálás köszönet érte! Majd az üveget kb 200 m múlva tovább is adtam, mert akit beértem szintén vattát köpött, akkor már neki jobban kellett. A néni 2 életet mentett.
Azért nem mondom, hogy nem gondoltam közben az UTT-re, hogy ezt komolyan 111 km-en keresztül akarom-e, de végülis szép ez a Tisza! 
Innentől már lejtett a pálya, mertKurulosok dobolták a talp alá valót, szóval szinte besuhantam (azért ez enyhe túlzás, de jól hangzik.  )
A célban apukámék vártak egy láda eperrel, hát ilyen frissítés sem mindig van!
2. helyezés, tempót tartva, lihegve, de boldogan!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...

UB-n innen ultrán túl

Nem. Naná, hogy nem tudtam megállni, hogy lemenjek a Balatonhoz. Gondolkodtam rajta, hogy is legyen, és aki ismer, az már borítékolta is, hogy úgyis megyek, de a szervezést csak csütörtökön este kezdtem. Telefon Annamarinak; jössz holnap a Balatonhoz? Jövök, de vissza kell érnem szombat 3-ra Pestre. Szuper! Legalább lesz kontroll, hogy ne menjek többet, mint amit kellene. Mert az már hetekkel ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy ez most nem az én versenyem, de annyira bíztam a csodában, hogy a nevezésemet már csak április végén akartam visszamondani, akkor meg már nem lehetett. Szóval voltam én, aki hosszúban nem gondolkodhat, meg egy nevezés az UB-ra. Nem a legjobb kombó. A cél csütörtökön: futok 20-at.... vagy max 30-at. Aztán ez a szám óránként változott a 10 és 100 között. Az azért merész lett volna így utólag. Péntek este alakult ki a végső terv: Balatonfüred és 44,5 km. Annyiért már érdemes beszállni, de a lábam se lesz sokkal ergyább, mint most. I hope so! Izgalom este nem vo...

Korinthosz.hu - 81 km

Amikor neveztem erre a versenyre, már megvolt az UTT-s nevezésem, így elég nagy dilemmát okozott, hogy be merjem-e vállalni 4 hétre az első igazi ultrámra a másodikat. Nézegettem a kiírást, hogy a verseny maga a Spartathlont igyekszik megidézni (246 km Athén - Spárta), hasonló hangulatot teremt .  Úgy döntöttem, mi történhet, a meg kell hmhmhm hát meg kell hmhmhm, szóval neveztem.  ;) A felkészülésem hasonlóan alapos volt, mint eddig (ez a mennyiség a szakkönyvek szerint kb. a félmaratonhoz lenne elég szűken) úgyhogy volt miért izgulni. Úgy gondoltam, itt az idő teljesen magamtól teljesen magamért futni. Nem volt csapat, se tábor, se biciklis kísérő, egyedül apukámékkal találkoztam kb. 10-15 kilométerenként.  Pénteken értünk le Szekszárdra (nem tudom kihagyni, de legalább 5 embernek, amikor mondtam, hogy hová megyek, teljesen máshogy folytatta volna a szót... a fantázia...  ;)   :D  ) és a hangulat már a megnyitón magával ragadott. Találkoztam néh...