A beszámoló
Szombaton megtörtént, amivel már hetek óta borzoltam a kedélyeket; elérkezett az Ultra Tisza-tó, azaz UTT-111 napja.
Ami a dologhoz tartozik, eddig a leghosszabb megtett távom 65 km volt, szóval igen méretes ugrásra készültem táv tekintetében.
Minden versenyre úgy nevezek, hogy látom magam a célban, tudom, hogy megcsinálom. Nincs kérdés, nincs mi lesz, ha nem megy, vagy vajon hogy tudom majd megcsinálni. Megy és kész, tudom, hogy meglesz. Most sem volt ez másként, és az igazat megvallva, kellett is a fejem a teljesítéshez.
Pénteken már megérkeztünk apukámmal. Készülődés, rajtcsomag átvétel, megnyitó... és szembesülés azzal, hogy kikkel futok együtt szombaton. UB, Spartathlon, 12, 24 órás versenyek. Na anyus kötheted fel a gatyádat.
Szombat reggelre felkötöttem. Reggel megérkezett Zoltán, aki egész napon keresztül biciklivel kísért, és nem mellesleg tartotta bennem a lelket.
7-kor rajt. A taktika egyszerű volt; lassú kezdés után egyenletes lassulás. Elméletileg ez taktika nélkül is mehetett volna, de így tudatos, és az rögtön más
Az első váltópontoknál rövid frissítés, kevés ital, annál is kevesebb étel, pár falat, aztán tovább. Apukám minden lehetséges helyre kijött, és hosszas tülköléssel biztatott. Nem csak engem, egy idő után mindenki tudta, hogy kihez tartozik. Tök jó!
Dinnyéshátra kijött Eszti is, ami szintén extrán nagyon jól esett, itt már előkerült a henger, mert éreztem, hogy a combom rövidesen be fog állni. Előtte azonban maraton környékén elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom. Na ez király, akkor mostantól óvatjával eszünk. (Mondjuk előtte sem 4 fogásos frissítés volt, csak ugye mégis.)
Szépen lassan közeledtük a fordítóhoz Poroszlóra, a táj egyre változatosabb és izgalmasabb volt.... ja nem. A Tisza-tó szép, én is elnézegetem órákig is, de mindenhol tök egyforma. Hosszú íves kanyarok, nád, fűzfa, fű, bokor.... és ennyi. Kisköre volt a legizgalmasabb, mert ott a gát miatt bementünk a faluba is. Ugye micsoda izgalmak!
Visszafelé rájöttem, hogy a sasszé, mint mozgásforma más mint a futás, (igen, ilyen magvas gondolataim voltak) így próbálkoztam vele megtörve a monotonitást, nem volt rossz.
Persze egyre nehezebben indultam, de azért haladtam. Ahogy a vihar is igyekezett, mert ok, hogy nincs 40 fok, de azért azt senki ne gondolja, hogy az időjárás semmi izgalmat nem tartogat egy ultrára. Oldalszél, eső, állítólag volt jég is, bár én azt nem éreztem. Különösebben ez a része nem zavart. Ez már 80 km környékén volt, nem igazán hozott lázba, hogy mi zajlik a környezetemben.
Aztán 90 környékén már komoly megbomlási folyamatok jöttek. Ekkor már énekeltem a Bodzavirágot, aztán hallgattam Alvint, meg a Hupikék törpikék Captain törpjét (Az erős törpe igen ritka, gyömbérszörp az erőm titka... ) Egyre többet gondoltam Pelikán Józsefre, egyem meg, pedig ő a Dunán volt gátőr, Zoli már futott mellettem a biciklivel - ezt nem mindig vettem észre -, aztán lassan de biztosan haladtunk. Mert ennek meg kell lennie, olyan nincs, hogy nem .
105 környékén találkoztunk egy sráccal, aki hasonlóan kicsattanó formában volt már ekkor, (muhaha), és mintha valami titkos erők felbuzogtak volna, ismét ment a futás. A gátfutás.
Az óránk persze többet mért, így kb 2 km.el a vége előtt én már 111-nél jártam. Ez elég demotiváló, meg kell mondjam. Aztán megjelentek Szandiék, és óhatatlanul elgyötört arcomra mosoly görbült.
És jött a befutó a maga 500 méteres tiszteletkörével, a fotók, a család, az ünneplés.... sajnos rudat nem találtam, így a fejemen kellett állni, mert ugye olyan nincs, hogy valami teljesen oda nem illő dolgot ne csináljak. (jelzem, ment támasz nélkül is nyújtott lábbal )
Aztán masszázs, minden elcsendesedett, és indultunk haza.
Lefekvés után 5 (!) perccel aztán égető éhségre ébredtem, szóval annyira nem tartva a 6 után nem eszünk dolgot hajnal 1-kor még bevágtam egy szalámis szendvicset fél üveg joghurttal.
És ez így ment egész nap. Mint egy igazi kifejlett óriáscsecsemő; evés alvás, aztán újra....
Szombaton megtörtént, amivel már hetek óta borzoltam a kedélyeket; elérkezett az Ultra Tisza-tó, azaz UTT-111 napja.
Ami a dologhoz tartozik, eddig a leghosszabb megtett távom 65 km volt, szóval igen méretes ugrásra készültem táv tekintetében.
Minden versenyre úgy nevezek, hogy látom magam a célban, tudom, hogy megcsinálom. Nincs kérdés, nincs mi lesz, ha nem megy, vagy vajon hogy tudom majd megcsinálni. Megy és kész, tudom, hogy meglesz. Most sem volt ez másként, és az igazat megvallva, kellett is a fejem a teljesítéshez.
Pénteken már megérkeztünk apukámmal. Készülődés, rajtcsomag átvétel, megnyitó... és szembesülés azzal, hogy kikkel futok együtt szombaton. UB, Spartathlon, 12, 24 órás versenyek. Na anyus kötheted fel a gatyádat.
Szombat reggelre felkötöttem. Reggel megérkezett Zoltán, aki egész napon keresztül biciklivel kísért, és nem mellesleg tartotta bennem a lelket.
7-kor rajt. A taktika egyszerű volt; lassú kezdés után egyenletes lassulás. Elméletileg ez taktika nélkül is mehetett volna, de így tudatos, és az rögtön más
Az első váltópontoknál rövid frissítés, kevés ital, annál is kevesebb étel, pár falat, aztán tovább. Apukám minden lehetséges helyre kijött, és hosszas tülköléssel biztatott. Nem csak engem, egy idő után mindenki tudta, hogy kihez tartozik. Tök jó!
Dinnyéshátra kijött Eszti is, ami szintén extrán nagyon jól esett, itt már előkerült a henger, mert éreztem, hogy a combom rövidesen be fog állni. Előtte azonban maraton környékén elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom. Na ez király, akkor mostantól óvatjával eszünk. (Mondjuk előtte sem 4 fogásos frissítés volt, csak ugye mégis.)
Szépen lassan közeledtük a fordítóhoz Poroszlóra, a táj egyre változatosabb és izgalmasabb volt.... ja nem. A Tisza-tó szép, én is elnézegetem órákig is, de mindenhol tök egyforma. Hosszú íves kanyarok, nád, fűzfa, fű, bokor.... és ennyi. Kisköre volt a legizgalmasabb, mert ott a gát miatt bementünk a faluba is. Ugye micsoda izgalmak!
Visszafelé rájöttem, hogy a sasszé, mint mozgásforma más mint a futás, (igen, ilyen magvas gondolataim voltak) így próbálkoztam vele megtörve a monotonitást, nem volt rossz.
Persze egyre nehezebben indultam, de azért haladtam. Ahogy a vihar is igyekezett, mert ok, hogy nincs 40 fok, de azért azt senki ne gondolja, hogy az időjárás semmi izgalmat nem tartogat egy ultrára. Oldalszél, eső, állítólag volt jég is, bár én azt nem éreztem. Különösebben ez a része nem zavart. Ez már 80 km környékén volt, nem igazán hozott lázba, hogy mi zajlik a környezetemben.
Aztán 90 környékén már komoly megbomlási folyamatok jöttek. Ekkor már énekeltem a Bodzavirágot, aztán hallgattam Alvint, meg a Hupikék törpikék Captain törpjét (Az erős törpe igen ritka, gyömbérszörp az erőm titka... ) Egyre többet gondoltam Pelikán Józsefre, egyem meg, pedig ő a Dunán volt gátőr, Zoli már futott mellettem a biciklivel - ezt nem mindig vettem észre -, aztán lassan de biztosan haladtunk. Mert ennek meg kell lennie, olyan nincs, hogy nem .
105 környékén találkoztunk egy sráccal, aki hasonlóan kicsattanó formában volt már ekkor, (muhaha), és mintha valami titkos erők felbuzogtak volna, ismét ment a futás. A gátfutás.
Az óránk persze többet mért, így kb 2 km.el a vége előtt én már 111-nél jártam. Ez elég demotiváló, meg kell mondjam. Aztán megjelentek Szandiék, és óhatatlanul elgyötört arcomra mosoly görbült.
És jött a befutó a maga 500 méteres tiszteletkörével, a fotók, a család, az ünneplés.... sajnos rudat nem találtam, így a fejemen kellett állni, mert ugye olyan nincs, hogy valami teljesen oda nem illő dolgot ne csináljak. (jelzem, ment támasz nélkül is nyújtott lábbal
)Aztán masszázs, minden elcsendesedett, és indultunk haza.
Lefekvés után 5 (!) perccel aztán égető éhségre ébredtem, szóval annyira nem tartva a 6 után nem eszünk dolgot hajnal 1-kor még bevágtam egy szalámis szendvicset fél üveg joghurttal.
És ez így ment egész nap. Mint egy igazi kifejlett óriáscsecsemő; evés alvás, aztán újra....
Meg nem tudom mondani, hogy miért csinál ilyet az ember a teste ellen, de talán azért mert a lélekben épít annyit, amennyit a testemből elvesz. Tegnap még azt mondtam, nem biztos, hogy ilyet még egyszer. Ma már nem teljesen így gondolom....
Köszönöm a rengeteg pozitív gondolatot, a szurkolást, a Bátor Táboros segítséget mindenkinek, aki egy kicsit is hozzájárult. Jó helyre került. Az adomány és a gondolat is, ez egészen biztos!
Jövőre ugyanitt (is) ?!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése