Ugrás a fő tartalomra

Cserèpi Chili Trapp -avagy hogyan forraljuk fel az agyvizünk déli harangszó előtt

40- 21- 2:08-100
(Nem, ezek nem méretek  )

Azt tudtam, hogy meleg van, és ezzel nincs is baj, nyár van, ez a dolga. Azonban sokszor megfogalmazódott bennem, hogy normális-e az ember, ha 40 fokban versenyezni megy. Az igazat megvallva, vártam nagyon a mai versenyt, mert tavaly kimaradt, és azóta megszépültek a 2 éves emlékek, hogy akkor is öngyulladtam...
21 km, túlélésre játszunk (jó, ezt én sem hittem el.)
Már az első 3 km-en van a pályán egy bitang emelkedő a napon, majd kellemes aszfalt árnyékban. De jó, nem lesz itt gáz. Aztán ahogy a 9km-es távon futók eltűntek, kiértem a napra, és rájöttem, hogy se előttem se mögöttem senki kb. 1 km-re. Na, ez sem célfotós lesz...


Aztán jött a tűzőnapon 5 km. Felfelé. Itt erősen megkérdőjeleztem az ép elmém, de a rajtszámom 100 volt, szóval senki nem mondhatja, hogy nem vagyok 100-as (haha). 
Visszaérve Bogácsra egyre vadabb monológokat toltam, majd amikor egy murvás napos emelkedőre értem, bevallom, csúnyákat is mondtam. 
Itt már egy erős teljesítmény túra érzésem volt, de még mindig sehol senki, szóval tudtam, a dobogó megvan. Az utolsó 1 km-en már láttam az első nőt, de ha a tüdőm utánaköpöm, akkor sem érem utol. 2:08, nem egy csúcs idő, de ebben ma nem volt több, az biztos.
Így lett 2. hely, és egy igen méretes trófea! (Az első el se férne a polcon.  )
Nagyon jó hangulatú, családias verseny volt, szuper őrült emberekkel!
Jövőre ugyanitt! Kell az a puzzle érem!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...

Kékeses

Idén negyedjére mondtam, hogy soha többet a Kékesre. Szóval jövőre mini jubileum!  :)  Babakocsival mentünk, mert annak úgy van sportértéke. És bár a gyerek tavalyhoz képest igencsak megnőtt, mégis javítottunk az időn. Valahogy úgy kezdődött, hogy Kocsis Árpád nagyon kedvesen elölről beengedett minket a rajtba, aztán indulás. Csongi nagyon élvezte a futást, naná, neki csak ülnie kellett, mi meg szintén nagyon élveztük, (kamu, majd meghaltam) mert annyi biztató szót kaptunk, ho gy alig győztük köszöngetni. Naná, mert ugye nem sok ilyen süsü van.   :) Aztán jött Mátraháza, és részemről a teljes pusztulás, állítottam, hogy 50 után nem voltam ennyire ki. Na, de már csak 3 km... Aztán valahogy a sípályához jutottunk, és beértünk! Ami a legszebb, nekem eddig ez a legjobb időm (1:27l), pedig voltam már kocsi nélkül is... Érem, alma, aztán futás lefelé. Ott már vígan poénkodtam a felfelé szenvedőkneky hogy nyugi, innen már lejt, de nem hittek nekem.  ;) ...

Az első UB-m története

Vállalna valaki 50 km-t? 64 lett, maradhat?  Avagy az első UB-m története.  Az úgy kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, valahogy ott leszek idén a Balatonnál.Volt szó párosról, aztán lemaradtam, csapatról, és szintén lemaradtam, majd ismét páros, de nem jött össze, és egészen csütörtökig abban a tudatban voltam, hogy kimarad. Aztán láttam egy kiírást, betegség miatt átadó 50 km. Rettentő sokáig agyaltam, mi legyen, aztán kb. 2 perccel később már át is volt szervezve a hétvégém: go UB!  A felkészülésem így arra koncentrálódott, hogy pénteken ne csináljam ki magam teljesen, aztán sodródás. Kb. semmit nem tudtam, hogy mi fog történni, de nem is különösebben zavart, annyi volt a lényeg; futnom kell. Szombaton reggel el is indultam, és innentől kezdett egy tudathasadásos állapot létrejönni, ugyanis egy csapat ismeretlen, de nagyon jó fej emberrel találkoztam, akiknek  Marczis Dávid  dublőreként mutatkoztam be. Az eredeti tervek szerint szombaton 13,5 km, vasárnap...