Ha a kezdeteket nézem, akkor talán az ovitorna volt az első, ami nem igazán jött be. Aztán általánosban az első egyesemet ugrókötelezésből kaptam, talán labdapattogtatásból négyest. Ha futottam, az az osztály számára a humorperceket jelentette. Így kezdtem kosarazni (mint az osztály legalacsonyabb tagja), majd kézilabdázni. Az edzőm – egyben történelemtanárom, a mai napig nagyon tisztelem, szeretem – egy iskolai műsor után azt mondta, jobb az, ha énekelek, de látja, hogy lelkes vagyok. Mit mondhatnék hat év kézilabda után… igaza volt.
Közben lovagoltam, télen síeltem, sokat túráztam, de hogy őszinte legyek sosem gondoltam azt, hogy a sporttal kapcsolatban bármi dolgom is lenne. Aztán a bölcsészkarra kerültem, ahol az volt a legnagyobb mozgás, hogy felsétáltam a lépcsőn. A hétvégi aktív pihenés megvolt, persze, de borzalmas formában voltam.
Aztán jött a bűvös 25. év, egy érzelmi válság és egy motiváló példa, aztán minden megváltozott. A születésnapomon kimentem futni január elsején, hogy én mostantól futok. Mennyit is? 50 méter biztos nem volt egyben. 15 perc, a háromnegyede séta. De kimentem másnap, harmadnap, aztán változtak az arányok. A 15-ből 20 lett, az 50-ből 500 stb.
Még mindig nagyon motiváltak, így elkezdtem erősíteni is, kézenfekvő volt a saját testsúllyal történő edzés, de mivel gőzöm sem volt róla, így megvettem az első könyvet, ami alapján elkezdhettem. Fegyencedzés. Meghatározó volt, mert bár olyan, amilyen az a könyv, de nekem az első sporttal kapcsolatos olvasmányom, így sokat tett hozzám. Elkezdett érdekelni mi történik, miért történik bennem az ami. Szakcikkeket olvastam, igyekeztem utánajárni a dolgoknak. Kézenfekvő volt, hogy részismereti képzésre beiratkozzak testnevelés szakra, azonban ekkor már nagyon kimerült voltam sok egyéb ok miatt, így ott is hagytam néhány előadás után.
A következő egy évben tettem a dolgom, futottam, ekkor már félmaratont, edzettem otthon, konditeremben, egyedül edzővel, aztán véletlenül elmentem egy csoportos órára, talán Iron Boxra.
Ott és akkor történt valami, beszippantott a zene és a mozgás egyvelege. 2 hónappal később jelentkeztem egy aerobic sportoktató képzésre. Nem akartam én ezzel foglalkozni, csak tanulni. Amikor az első nap volt az iskolában és be kellett mutatkozni, igen furcsán is néztek rám - ez a nő tényleg 300 rugót azért dob ki, mert érdekli az anatómia és az edzéselmélet??? Hát na…
Nem akartam oktatni, aztán véletlenül helyettesítettem egyet, aztán nem kerek egy évvel az első csoportos órám után lehetőséget kaptam heti 1 óra megtartására a Baba-Mamában. Hozta élet, én meg örömmel fogadtam! Ahogy teltek a hónapok, heti 5 BM-es órára növekedett a program, kapcsolódott hozzá a strandtorna, és még többet futottam. De még mindig nem éreztem azt, hogy elég a megszerzett tudás, hiszen én a csoportról tudok, de mi van akkor, ha személyre szabottan szeretnék egy emberrel foglalkozni, Mivel a a Fitness Companyban nagyon jól éreztem magam, beiratkoztam a személyi edző képzésre. Itt már valóban sok szó esett a problémával rendelkező, ugyanakkor egészséges, teljes életre vágyó emberekről. Akiknek a mozgás a gyógyszerek, műtétek helyett lehetőség, út egy jobb életminőség felé. Természetesen személyi edzőként sem szerettem volna dolgozni, csak tanulni akartam… Egyetlen kivétel volt ez alól, ha funkcionális szemléletű teremben dolgozhatok.
Facebookon régóta követtem általános iskolai rajztanáromat, aki a suli, a család és a festés mellett még edzéseket is tart, funkcionális edzőtermet üzemeltet férjével együtt. Ez nekem rettentően tetszett, hisz nem kis hasonlóságot véltem felfedezni (suli, zene, sport). Harmonikus család, munka, mozgás, művészet… Aztán az OKJ-s vizsga előtt egy hónappal megosztott egy hirdetést, hogy edzőt keresnek a Fit-Line-ban. A manóba, ez az egyetlen hely a városban, ahová szívesen mennék… 1-2 napig gondolkodtam, hogyan tudnám bezsúfolni egyébként sem unalmas életembe még ezt is, megbeszéltem az érintettekkel, jelentkezzek vagy sem? Tudom, hogy semmi sem véletlen az életben, az enyémben meg főleg nem, így hallgattam a megérzésemre, jelentkeztem.
És el is kezdtem dolgozni pár héttel később. Nagyon jó helyre, nagyon jó emberek közé kerültem, akiktől minden nap rengeteget tudok tanulni. Ez nem is titkolt szándék. Igyekszem egyszerre mindenre figyelni, magamba szívni a módszereket, gyakorlatokat. Nagyon jó, hogy profi sportolók edzésébe is bepillantást nyerhetek. Egyre inkább vonz ez a vonal is. Jó helyen vagyok!
És itt tartok most. Hogy merre tovább? Ami biztos, hogy ez a tanév sem lesz unalmas, 2 tanfolyam már most fix, amit még ebben az évben elvégzek. Már nem mondom, hogy nem fogok vele foglalkozni, be fogom építeni a jelenlegi munkámba. Szeretnék sportág specifikusan betekinteni az erőnléti edzés rejtelmeibe, ennek megérteni elméleti, gyakorlati hátterét. Természetesen nem hiányozhat a jövőből a futás sem. Lehet gyorsabban, lehet messzebbre, lehet ügyesebben…
Nem lesz egyszerű összehangolni a különböző területeket, de úgy gondolom, így tudok teljes egész maradni. Nem tudnék élni a gyerekek mosolya, visszacsatolása nélkül, ahogy nem tudnék a zene nélkül sem. Ez a bejegyzés most a sportról szólt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése