Ugrás a fő tartalomra

Jeges patakon át vezet az út... hova?

Történt egyszer-ma- hogy úgy gondoltam, kimegyek már egy kicsit terepre.  Nem messzire, csak az Egerlátó felé, jutok, ameddig jutok. Fáj a hátam, tiszta pszichoszomatika, hátha kirázom belőle. Mentem, mendegéltem, mikor is vad kutyaugatásra lettem figyelmes. Ez nálam azért vörös posztó, mert az elmúlt években többször volt szerencsém kutyák elől menekülni. Ma nem nagyon volt kedvem ehhez, így döntöttem; nagyon gyorsan futok továb, hogy utol ne érjenek. A csel sikeres volt, bár 30 perc igen magas pulzusértékkel történő futás kellett hozzá. Nem a tempó miatt kivételesen. Szóval mentem, aztán mivel már nyugodt voltam, elindultam számomra ismeretlen utamon Almár felé. Végig
a piroson. Nem ügy. Aztán ismét jöttek hangok, zörgések, majd ahogy oldalra néztem, nem akartam elképzelni, mekkora állat csinálhat ekkora hancsolást, illetve túrást. Szóval haladtam sebesen tovább. 
Gondolataimban közben a nem vagy te normális, csak egyszer érj haza, valamint a minek jöttél, és a nem is olyan rossz buli váltogatták egymást.
Aztán elfogyott az út. Rájöttem, hogy nem, csak kerítést kell mászni hozzá. Ebben a műfajban is fejlődést mutatok az utóbbi időben, nem is rossz.
Ezek után a Grimm testvérek erdejébe kerültem. Jó, nyilván nem, de nem lepődtem volna meg, ha Piroska épp arra jön eg, kosárral, nyomában a Farkassal.
Nem soká hallani kezdtem a főút zajait, ekkor azért sejtettem, hogy túlélem a kalandot, de az is előttem volt, hogy amerre megyek, szintén igen sok a szabadon kószáló nem jószándékú blöki. 
Na jó, irány tovább. 
Gyermekkorom játékainak  helyszíne az Almári-lapos végén lévő patak rész. Ahol nincs híd. Kb 20 éve, de valahogy ezt elfelejtettem. Álltam, néztem, majd eszembe jutott, Jack milyen sokáig bírta a jeges vizet, nekem épp csak át kell szaladnom.
Szóval cipő, és a rettentő könnyen (!) levehető kompressziós zoknitól való megszabadulás után átcaflattam a patakon. De jó is volt!
De itt már várt a civilizáció. (Arra nem akarok gondolni, hogy amikor átértem, pont jött egy autó, aki átvihetett volna, így azért nagyobb kaland. )
Innen még 6 km hazáig, a dolog pikantériája persze még néhány csaholó eb, de majd megszokom.
Nem lőttek ki, nem ettek meg, az őrangyalaim serényen tudnak dolgozni, szép az élet! :) 
De a lényeg: a hátfájás elmúlt! 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

UB-n innen ultrán túl

Nem. Naná, hogy nem tudtam megállni, hogy lemenjek a Balatonhoz. Gondolkodtam rajta, hogy is legyen, és aki ismer, az már borítékolta is, hogy úgyis megyek, de a szervezést csak csütörtökön este kezdtem. Telefon Annamarinak; jössz holnap a Balatonhoz? Jövök, de vissza kell érnem szombat 3-ra Pestre. Szuper! Legalább lesz kontroll, hogy ne menjek többet, mint amit kellene. Mert az már hetekkel ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy ez most nem az én versenyem, de annyira bíztam a csodában, hogy a nevezésemet már csak április végén akartam visszamondani, akkor meg már nem lehetett. Szóval voltam én, aki hosszúban nem gondolkodhat, meg egy nevezés az UB-ra. Nem a legjobb kombó. A cél csütörtökön: futok 20-at.... vagy max 30-at. Aztán ez a szám óránként változott a 10 és 100 között. Az azért merész lett volna így utólag. Péntek este alakult ki a végső terv: Balatonfüred és 44,5 km. Annyiért már érdemes beszállni, de a lábam se lesz sokkal ergyább, mint most. I hope so! Izgalom este nem vo...
Megjegyzés küldése
További információk

Korinthosz.hu - 81 km

Amikor neveztem erre a versenyre, már megvolt az UTT-s nevezésem, így elég nagy dilemmát okozott, hogy be merjem-e vállalni 4 hétre az első igazi ultrámra a másodikat. Nézegettem a kiírást, hogy a verseny maga a Spartathlont igyekszik megidézni (246 km Athén - Spárta), hasonló hangulatot teremt .  Úgy döntöttem, mi történhet, a meg kell hmhmhm hát meg kell hmhmhm, szóval neveztem.  ;) A felkészülésem hasonlóan alapos volt, mint eddig (ez a mennyiség a szakkönyvek szerint kb. a félmaratonhoz lenne elég szűken) úgyhogy volt miért izgulni. Úgy gondoltam, itt az idő teljesen magamtól teljesen magamért futni. Nem volt csapat, se tábor, se biciklis kísérő, egyedül apukámékkal találkoztam kb. 10-15 kilométerenként.  Pénteken értünk le Szekszárdra (nem tudom kihagyni, de legalább 5 embernek, amikor mondtam, hogy hová megyek, teljesen máshogy folytatta volna a szót... a fantázia...  ;)   :D  ) és a hangulat már a megnyitón magával ragadott. Találkoztam néh...
Megjegyzés küldése
További információk