Ugrás a fő tartalomra

Jeges patakon át vezet az út... hova?

Történt egyszer-ma- hogy úgy gondoltam, kimegyek már egy kicsit terepre.  Nem messzire, csak az Egerlátó felé, jutok, ameddig jutok. Fáj a hátam, tiszta pszichoszomatika, hátha kirázom belőle. Mentem, mendegéltem, mikor is vad kutyaugatásra lettem figyelmes. Ez nálam azért vörös posztó, mert az elmúlt években többször volt szerencsém kutyák elől menekülni. Ma nem nagyon volt kedvem ehhez, így döntöttem; nagyon gyorsan futok továb, hogy utol ne érjenek. A csel sikeres volt, bár 30 perc igen magas pulzusértékkel történő futás kellett hozzá. Nem a tempó miatt kivételesen. Szóval mentem, aztán mivel már nyugodt voltam, elindultam számomra ismeretlen utamon Almár felé. Végig
a piroson. Nem ügy. Aztán ismét jöttek hangok, zörgések, majd ahogy oldalra néztem, nem akartam elképzelni, mekkora állat csinálhat ekkora hancsolást, illetve túrást. Szóval haladtam sebesen tovább. 
Gondolataimban közben a nem vagy te normális, csak egyszer érj haza, valamint a minek jöttél, és a nem is olyan rossz buli váltogatták egymást.
Aztán elfogyott az út. Rájöttem, hogy nem, csak kerítést kell mászni hozzá. Ebben a műfajban is fejlődést mutatok az utóbbi időben, nem is rossz.
Ezek után a Grimm testvérek erdejébe kerültem. Jó, nyilván nem, de nem lepődtem volna meg, ha Piroska épp arra jön eg, kosárral, nyomában a Farkassal.
Nem soká hallani kezdtem a főút zajait, ekkor azért sejtettem, hogy túlélem a kalandot, de az is előttem volt, hogy amerre megyek, szintén igen sok a szabadon kószáló nem jószándékú blöki. 
Na jó, irány tovább. 
Gyermekkorom játékainak  helyszíne az Almári-lapos végén lévő patak rész. Ahol nincs híd. Kb 20 éve, de valahogy ezt elfelejtettem. Álltam, néztem, majd eszembe jutott, Jack milyen sokáig bírta a jeges vizet, nekem épp csak át kell szaladnom.
Szóval cipő, és a rettentő könnyen (!) levehető kompressziós zoknitól való megszabadulás után átcaflattam a patakon. De jó is volt!
De itt már várt a civilizáció. (Arra nem akarok gondolni, hogy amikor átértem, pont jött egy autó, aki átvihetett volna, így azért nagyobb kaland. )
Innen még 6 km hazáig, a dolog pikantériája persze még néhány csaholó eb, de majd megszokom.
Nem lőttek ki, nem ettek meg, az őrangyalaim serényen tudnak dolgozni, szép az élet! :) 
De a lényeg: a hátfájás elmúlt! 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

Kékeses

Idén negyedjére mondtam, hogy soha többet a Kékesre. Szóval jövőre mini jubileum!  :)  Babakocsival mentünk, mert annak úgy van sportértéke. És bár a gyerek tavalyhoz képest igencsak megnőtt, mégis javítottunk az időn. Valahogy úgy kezdődött, hogy Kocsis Árpád nagyon kedvesen elölről beengedett minket a rajtba, aztán indulás. Csongi nagyon élvezte a futást, naná, neki csak ülnie kellett, mi meg szintén nagyon élveztük, (kamu, majd meghaltam) mert annyi biztató szót kaptunk, ho gy alig győztük köszöngetni. Naná, mert ugye nem sok ilyen süsü van.   :) Aztán jött Mátraháza, és részemről a teljes pusztulás, állítottam, hogy 50 után nem voltam ennyire ki. Na, de már csak 3 km... Aztán valahogy a sípályához jutottunk, és beértünk! Ami a legszebb, nekem eddig ez a legjobb időm (1:27l), pedig voltam már kocsi nélkül is... Érem, alma, aztán futás lefelé. Ott már vígan poénkodtam a felfelé szenvedőkneky hogy nyugi, innen már lejt, de nem hittek nekem.  ;) ...
Megjegyzés küldése
További információk

Az első UB-m története

Vállalna valaki 50 km-t? 64 lett, maradhat?  Avagy az első UB-m története.  Az úgy kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, valahogy ott leszek idén a Balatonnál.Volt szó párosról, aztán lemaradtam, csapatról, és szintén lemaradtam, majd ismét páros, de nem jött össze, és egészen csütörtökig abban a tudatban voltam, hogy kimarad. Aztán láttam egy kiírást, betegség miatt átadó 50 km. Rettentő sokáig agyaltam, mi legyen, aztán kb. 2 perccel később már át is volt szervezve a hétvégém: go UB!  A felkészülésem így arra koncentrálódott, hogy pénteken ne csináljam ki magam teljesen, aztán sodródás. Kb. semmit nem tudtam, hogy mi fog történni, de nem is különösebben zavart, annyi volt a lényeg; futnom kell. Szombaton reggel el is indultam, és innentől kezdett egy tudathasadásos állapot létrejönni, ugyanis egy csapat ismeretlen, de nagyon jó fej emberrel találkoztam, akiknek  Marczis Dávid  dublőreként mutatkoztam be. Az eredeti tervek szerint szombaton 13,5 km, vasárnap...
Megjegyzés küldése
További információk