Ugrás a fő tartalomra

Vác és az álomhatár

Ha nyíg van, futni kell. Meg bejárni a világot és ha lehet,  kettőt együtt. Így találtam meg a váci Mikulásfutást, és nem kellett sokáig gondolkodnom, neveztem. Szeretem Vácot, bár még sosem jártam itt de sok kedves ismerősöm van még a suliból. 
Egész évben az 1:45 alatti félmaratont hajtottam  de mindig lecsúsztam, volt, hogy 6 mppel, de akkor is. Valahogy az elejét elpimpikéztem mindig, aztán csak rohantam, de már hiába. Ez volt az utolsó idei esélyem, és bár a hideg, illetve a 22 km-es táv (szerencsére pont 21, 1 lett) nem sok jóval kecsegtetett, azért úgy voltam vele: ami a csövön kifér! 
Jó lábbal keltem, már Pestről indulva korán sem kellett ébredni. Bemelegítés, kicsi nézelődés az ismeretlen helyi arcok között, aztán GO!
Az első km-en minden látható lányt utólértem, ami  azért lényeges:
1. mert volt miért futni, védeni kellett a pozíciót
2. volt egy villám, akit nem is láthattam, annyira előttem ment 😁
Éreztem, hogy ez most nagyon megy, 5 perc alatt bőven minden km.
Élveztem  a futást, a meseszép Dunát,  a diadalívet... Aztán 11 km-nél úgy beállt a csípőm, hogy az valami félelem. Nem kicsit fájt, de aztán megbeszéltük a testemmel, hogy ezt most meg kell csinálni, bírt már ennél rosszabbat is! Megbeszéltük, megértette és vitt a lábam. 
Igazából nem másokkal versenyeztem, itt magamat kellett megfuttatnom, végig figyelve, tempót tartva. 
2. hely lett, de az időnek most sokkal-sokkal jobban örülök. Hivatalos: 1:43:54
Idei utolsó félmaraton (verseny még lesz), hatalmas élmény, a végén kellemes barátnős beszélgetés és eredményhirdetésre várakozás Évivel! Szuper volt! Vác, még jövök! 😊

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

Kékeses

Idén negyedjére mondtam, hogy soha többet a Kékesre. Szóval jövőre mini jubileum!  :)  Babakocsival mentünk, mert annak úgy van sportértéke. És bár a gyerek tavalyhoz képest igencsak megnőtt, mégis javítottunk az időn. Valahogy úgy kezdődött, hogy Kocsis Árpád nagyon kedvesen elölről beengedett minket a rajtba, aztán indulás. Csongi nagyon élvezte a futást, naná, neki csak ülnie kellett, mi meg szintén nagyon élveztük, (kamu, majd meghaltam) mert annyi biztató szót kaptunk, ho gy alig győztük köszöngetni. Naná, mert ugye nem sok ilyen süsü van.   :) Aztán jött Mátraháza, és részemről a teljes pusztulás, állítottam, hogy 50 után nem voltam ennyire ki. Na, de már csak 3 km... Aztán valahogy a sípályához jutottunk, és beértünk! Ami a legszebb, nekem eddig ez a legjobb időm (1:27l), pedig voltam már kocsi nélkül is... Érem, alma, aztán futás lefelé. Ott már vígan poénkodtam a felfelé szenvedőkneky hogy nyugi, innen már lejt, de nem hittek nekem.  ;) ...
Megjegyzés küldése
További információk

Az első UB-m története

Vállalna valaki 50 km-t? 64 lett, maradhat?  Avagy az első UB-m története.  Az úgy kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, valahogy ott leszek idén a Balatonnál.Volt szó párosról, aztán lemaradtam, csapatról, és szintén lemaradtam, majd ismét páros, de nem jött össze, és egészen csütörtökig abban a tudatban voltam, hogy kimarad. Aztán láttam egy kiírást, betegség miatt átadó 50 km. Rettentő sokáig agyaltam, mi legyen, aztán kb. 2 perccel később már át is volt szervezve a hétvégém: go UB!  A felkészülésem így arra koncentrálódott, hogy pénteken ne csináljam ki magam teljesen, aztán sodródás. Kb. semmit nem tudtam, hogy mi fog történni, de nem is különösebben zavart, annyi volt a lényeg; futnom kell. Szombaton reggel el is indultam, és innentől kezdett egy tudathasadásos állapot létrejönni, ugyanis egy csapat ismeretlen, de nagyon jó fej emberrel találkoztam, akiknek  Marczis Dávid  dublőreként mutatkoztam be. Az eredeti tervek szerint szombaton 13,5 km, vasárnap...
Megjegyzés küldése
További információk