Tárkányi hegyifutok

Történt egyszer, hogy öregtanárnéni elvitt Várkútra hegyifutni. Valamikor 4 éve lehetett. A versenyt ott szerettem, de valahogy nem az én pályám volt. A múlthéten jártam arra, most sem lenne az. Aztán átköltöztették a versenyt a hegy másik oldalára, és én nem tudtam menni, mert okosítani kellett a fejem. Aztán teltek múltak a hónapok, és konstatálnom kellett, hogy ismét itt a 3 fordulós kupa, aztán hogy a manóba, mindhárom hétvégém szabad. Na akkor ez már így is marad - gondoltam. Az első forduló decemberben volt, pont, mikor leesett az első hó. Csúszka, hideg, de azért elég jól ment a dolog, nagyon tetszett az új pálya, meg úgy nagyjából minden.Érkezés után hatalmába kerített az az érzés, hogy itthon vagyok. Jó közösség sok, egyre több futó ismerős - haha, egyre több ismerős arc, egyre otthonosabb minden. 

Ma volt a második menet; ragyogó napsütés, kellemes meleg, és rekordszámú futó. 170-en indultunk különböző távokon. Tök jó, hogy kinőtte magát a verseny. Nagyon szerethető. 

Szóval öregtanárnéni is jött ma, ami külön öröm, mert ritkán lehet elrángatni egy-egy versenyre, ezért nagyon örültem neki.

Kisül a szemünk - máskor sem nagy...

Érkezés, repi kulacs, melegítés, poénkodás közben konstatáltam, hogy mivel nekem is két tanítványom fut, én is az öregtanárnéni kategóriába estem. Te szent ég..... ez barom jó!!!

Szóval aztán futás! A héten kitaláltam, hogy új  - számomra új, egyébként igen régi - módszert vetek be az edzésekbe. Igyekszem átlépni a komfortzónám határát, és elkezdtem játszani a pulzusommal. Ami nekem ugye nem nagyon szeret 165 bpm felé mocorogni, ami nem lenne gond, sőt, de valahogy kíváncsi vagyok, milyen is az, amikor úgy 100%, meg ami a csövön kifér. Ennek érdekében ma is az volt a terv, - amit kivételesen végre is tudtam hajtani - hogy az első körben futok, ahogy futok, viszonylag erősen a végén, a másodikban pedig ami a csövön kifér. 

A második kör vége így elég erős is lett, 175 bpm-mel zártam, ami tyühh, mert eddig még sosem tudtam feltornázni.

Szóval a napsütéses vakító fényes futás nagyon jól zárult! Hab a tortára, hogy most először dobogón álltam a Hegyifutó sorozat versenyén, és ami a cseresznye a habra, hogy öregtanárnéni is a sajár korosztályában. 

Hát kell ennél több? 

Kell, mert délután még jött az úszás! Történt ugyanis, hogy elkezdtem tanulni úszni. Nem sokat, de egyre szabályosabban próbálkozom, van segítségem is, tehát tudom, hogy mennyire nem szép még ez, de már az enyém! A lelkesedés most megvan hozzá, már csak egy Hermione-féle időnyerő kell, és meg sem állok.... azt se tudom meddig!