Ugrás a fő tartalomra

Vannak napok

Vannak napok, amik megmutatják, hogy érdemes élni. A mai ilyen volt. Már tegnap este kezdődött egy nagyon furcsa kéréssel,ami váratlanul ért, de nagyon jól esett, mert bizalmat kaptam szakmailag valakitől, akinek a véleménye nagyon fontos. Munkára fel! - gondoltam, amikor álomra hajtottam a fejem. 
Aztán reggel ébredés, futás nélkül, mert úgy gondoltam, az most délután jobb lenne. Szóval ágyban fekve egy órás tervezgetés, álmodozás, a gondolatok csak úgy kergették egymást. Iskola, tele megoldandó feladatokkal, kellemes és kellemetlen pillanatok, megnyíló gyerekek, akik a boldogságukról, örömeikről beszélhettek. Olyan jó, amikor bele lehet építeni a tanórába az ilyen beszélgetéseket! Aztán hullámvölgy, elkapott egy furcsa gondolat, amitől tudtam, hogy azonnal meg kell szabadulnom. Menekültem hazafelé és alig vártam, hogy futócipőt húzhassak. 
Ragyogóan sütött a nap, szinte repültem. 5 métereket, mert telefonhívások követték egymást. Nem szoktam felvenni, de ezeket a hívásokat most vártam, így igen szaggatottra sikerült az eleje, de éreztem, hogy minden méterrel felszabadultabbá válok. Szívtam magamba a D-vitamint, és egyre jobban éreztem magam. Mire hazaértem, már nyoma sem volt a búslakodásnak. Aztán egy óra pihenő, és indultam az edzésemre. Amikor átvettem ezt a csoportot, bő egy évvel ezelőtt, 5-6 ember járt, aztán egyre többen, fokozatosan nőtt a kis csapatom, míg ma 15 embernek tarthattam órát. Aminek érdekessége, hogy 2 férfi is bejött, még csak nem is véletlenül, nem is elsőre, ami nagyon ritka mifelénk. Volt egy hospitálóm, aki külön doppingolt egész edzés közben. Nagyon jó érzés, hogy ennyi ember megbízik a munkámban, hogy ennyi pozitív visszajelzést kapok, rettentő hálás vagyok érte!
Aztán haza, és úgy néz ki a római szállás is működni fog, méghozzá jobban, mint gondoltam. Ja igen, erről még nem volt szó. Szóval az évben két kiemelten fontos versenyt terveztem, az egyik április 8-án a Róma Maraton, a másik természetesen az Ultra Balaton. Mindkettő más miatt fontos, de nem állítanék fel sorrendet. Ahogy telnek a napok, folyton Scott Jurek szavai járnak az eszembe; "tedd a dolgod és kész!"
Valahogy most könnyebb beletenni azt a munkát. Ismét van őszinte mosoly az arcomon, ismét látom a fényt, a célokat, tisztábban mint valaha!
Azt hiszem, ilyen egy jó nap, már csak azon kell dolgozni, hogy mind ilyen legyen! 
Ehhez most kép helyett egy dal dukál: Lehetetlen nincs! 😉

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

Kékeses

Idén negyedjére mondtam, hogy soha többet a Kékesre. Szóval jövőre mini jubileum!  :)  Babakocsival mentünk, mert annak úgy van sportértéke. És bár a gyerek tavalyhoz képest igencsak megnőtt, mégis javítottunk az időn. Valahogy úgy kezdődött, hogy Kocsis Árpád nagyon kedvesen elölről beengedett minket a rajtba, aztán indulás. Csongi nagyon élvezte a futást, naná, neki csak ülnie kellett, mi meg szintén nagyon élveztük, (kamu, majd meghaltam) mert annyi biztató szót kaptunk, ho gy alig győztük köszöngetni. Naná, mert ugye nem sok ilyen süsü van.   :) Aztán jött Mátraháza, és részemről a teljes pusztulás, állítottam, hogy 50 után nem voltam ennyire ki. Na, de már csak 3 km... Aztán valahogy a sípályához jutottunk, és beértünk! Ami a legszebb, nekem eddig ez a legjobb időm (1:27l), pedig voltam már kocsi nélkül is... Érem, alma, aztán futás lefelé. Ott már vígan poénkodtam a felfelé szenvedőkneky hogy nyugi, innen már lejt, de nem hittek nekem.  ;) ...
Megjegyzés küldése
További információk

Az első UB-m története

Vállalna valaki 50 km-t? 64 lett, maradhat?  Avagy az első UB-m története.  Az úgy kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, valahogy ott leszek idén a Balatonnál.Volt szó párosról, aztán lemaradtam, csapatról, és szintén lemaradtam, majd ismét páros, de nem jött össze, és egészen csütörtökig abban a tudatban voltam, hogy kimarad. Aztán láttam egy kiírást, betegség miatt átadó 50 km. Rettentő sokáig agyaltam, mi legyen, aztán kb. 2 perccel később már át is volt szervezve a hétvégém: go UB!  A felkészülésem így arra koncentrálódott, hogy pénteken ne csináljam ki magam teljesen, aztán sodródás. Kb. semmit nem tudtam, hogy mi fog történni, de nem is különösebben zavart, annyi volt a lényeg; futnom kell. Szombaton reggel el is indultam, és innentől kezdett egy tudathasadásos állapot létrejönni, ugyanis egy csapat ismeretlen, de nagyon jó fej emberrel találkoztam, akiknek  Marczis Dávid  dublőreként mutatkoztam be. Az eredeti tervek szerint szombaton 13,5 km, vasárnap...
Megjegyzés küldése
További információk