Kettő per kettő - Kadlót félmaraton

És bekövetkezett a folytatás. A terv ugye az volt, hogy vasárnap Kazincbarcika, hétfőn Salgótarján. Mindkét helyen félmaraton. A dolognak az volt a lényege, hogy élő állat kísérlet helyett magamon teszteljem, mennyire műkszik az SMR, ha egy napom van a regenerációra két verseny között. Nagyon, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Ahogy vasárnap hazaértem, igyekeztem a semmit nagyüzemileg művelni. bement egy kis gyros, egy kevéske fagyi, aztán még több, és kezdődött  a regenerálódás.  A program vasárnap estére jóga volt, mert kellett, hogy egy kicsit lecsendesedjek, és szeretem is a húzós hetet ezzel zárni. Jól is esett, mint mindig. Csak háromszor halt meg közben mindenem, de legalább kilazultam valamelyest. Este folytatódott a történet és megkezdtem a hengerezési műveletet. Igyekeztem némi húst hagyni a csontjaimon, de épp csak annyit, hogy másnap bírjam a menetet. Lekezeltem még néhány vízhólyagot, az egyikből kisebb mocsár mennyiségű sarat is kibányásztam, és jöhetett a pihi. 

Reggel arra ébredtem, hogy a hólyagok megvannak, és csak hogy jó legyen, igen aktívan jelzik is a jelenlétüket. Az egyikre tapasz került, a másik ragaszthatatlan, így ő csak imát és néhány jó szót kapott. Nehogy szegény árvának érezze magát.

Indulás! Érkezés. (A kettő közti autós műszaki meghibásodás annyira nem izgi, de az EPC felirat nem sok jót sejtet, ha narancsba borítja a műszerfalat. Ó jeeeee). Sikerült egy legelésző tehén mellé beparkolnom, vele még találkozunk a végén is. 

Nem nagyon szoktam ismeretlen helyre nagy célokkal menni, de valahogy most azért volt egy elképzelésem, hogy jó helyen akarok zárni. Ami röhej, mert ugye tegnap is volt egy kis kocogás, így sejtelmem sem volt, hogy mit fogok bírni. De tényleg nem. Mert lehet bemelegíteni, meg szökellni, meg mindent lehet, de úgyis az első métereken ki fog derülni, hogy ez most a te napod-e vagy sem. Szóval teljes homályban álltam a rajtban. Nézegettem a csajokat és felmértem, hogy megint van egy csomó, aki futóbbnak néz ki mint én. (Ez rossz szokás, de van egy csomó nő, aki úgy néz ki, mint egy futó. Én magamat nagyon nem ilyennek látom, de igazából ahogy én futhatok néha jobban, úgy más is jobban, rosszabbul, szóval ez egy teljesen felesleges művelet, de akkor sem tudom kihagyni. )

Éreztem a combom, de nem tudtam, hogy mennyire fáradtság és mennyire a nyúzás eredménye. Kivételesen jól bekentem melegítőkrémmel, hátha ez is használ. 

Indulás után igyekeztem figyelni hol vagyok. Kb. 20 nő volt, így annyira nem volt nehéz bemérni a helyzetet. 2 el is ment. De csak kettő, így rögtön rém motivált lettem. Na jó, most előtte is piszkosul az voltam. Szépen haladtunk, a combom, lábam teljesen jól működött. Fáradt volt, persze, de semmi görcs, semmi hiba. Kb. 1 kilométernél sikerült megelőznöm a lányokat, így haladtam a tempómban. De az öröm nem tartott sokáig, mert az egyik nő nemhogy leszakadni nem akart, de folyamatosan jött szélárnyékba. Na, mondom, itt se lesz ma semmi laza. 8 km-ig haladtunk így, majd otthagyott, mint eb a sz...aharát. És ekkor bele is törődtem, hogy na, akkor 2. hely, de legalább dobogó. Aztán láttam, hogy jön a 3 nő is. Itt volt kb . 30 mp, amíg fejben szétestem. Több nem, mert felszívtam magam, hogy a fene essen beléd, nem azért vagy itt, hogy akkor most jól belenyugszunk, hanem azért, hogy 1. legyél, ha  már van rá sansz. Szóval elléptem a 3. elől, és mentem a másik nő után. Utol is értem, és most én mentem szélárnyékba. 2-3x próbáltam elmenni mellette, de mindig visszavert. Aztán újra próbálkoztam, amikor hallottam egy nagy sóhajtást. Itt az idő. Minden erőt összeszedve előztem, de úgy, hogy tudtam, ha itt most tartom a gyorsabb tempót pár percig, akkor fejben előzöm meg. És ez most bejött. Ritkán kap el a versenyszellem, de ma nagyon bennem volt. Az is, meg az is, hogy tudtam, a tegnapi miatt simán kipurcanhatok egyik pillanatról a másikra, de inden ilyen alkalommal, amikor ez eszembe jutott, emlékeztettem magam, hogy a fejem vagyok, és a lábaim csak leképezik, amit gondolok. Amikor az ember már nem kell figyeljen, mert a ritmus megy magától, és minden olyan egyszerű... Nem nagyon volt még ilyen élményem, de most bejött.  

Nyomokban már vádlit tartalmaz ;)

12 km-től már láttam, hogy tartom magam, de végig sandítottam hátrafelé, mert azt azért éreztem, hogy ennél nagyobb tempót akkor sem tudnék menni, ha jóféle kutyákat, vagy a tegnapi vaddisznókat küldenék utánam. Szerencsémre elég volt. 

Apró szösszenet, hogy azért a meleg fél 11 körül már igen jelentős volt.  A frissítőpontok  teljesen rendben voltak, mindenhol adtak fél literes palackot, banánt, ami kell, vittem is én serényen, azonban az egyik ponton nem volt már víz visszafelé. Én meg kezdtem a vattát köpni... És ekkor mentem át hót csövesbe, amikor is az út szélén hagyott vizes palack tartalmát egy az egybe magamra, illetve számba borítottam. És akkor az esti imámba belefoglalom, hogy remélem egy nagyon tiszta, nagyon egészséges futóé volt. 

17 km-nél már annyira nem volt kellemes a történet, de azért sejtettem, hogy innen már begurulunk valahogy, de egészen a célig nem mertem lassítani, mert mi van, ha jönnek. Nem jöttek, így sikerült elsőként átszakítani a célszalagot, Mondjuk az nem volt, de egyszer úgy átszakítanék valamit. (Hjaj, most azt a poént, ami eszembe jutott, inkább nem írom le, de remélem, valaki rájön 😉 )

Így esett hát, hogy kettőből kettőt sikerült behúzni a hétvégén. Azért ennek most, hogy teljesen őszinte legyek, piszkosul nagyon örülök ám. (Arra igyekszem nem gondolni, hogy a jó futók biztos otthon maradtak, de azért gyanítom, hogy valami ilyesmi lehetett a dologban. )

Az eredményhirdetésen indokolatlanul hatalmas kupát kaptam, meg érmet, meg befutóérmet, szóval annyi cuccal jöttem haza, hogy csak na. Nagyon megérte elkocsikázni ezt a kis távot!

Levezetésként ipari mennyiségű epret töltöttem magamba, majd - nehogy már ne - jöhetett a hétfői aerobic, amit egyszerűen nem lehet lemondani, mert ha a csajok kitartóak, nehogy már én nyekeregjek itt a Szentlélek kiáradásakor. Gyors ismételt vízhólyagkezelés - de ez már nem is hólyag, hanem egy kráter, ami a gyűrűs lábujjamon (van ilyen?) éktelenkedik. Egyszer tuti elkezd visszafelé nőni. Mármint az egész ujj...  Szóval Cross, majd haza, és jöhetett megint a henger. Tudom, használtam már, tényleg, még azt is mondom, hogy rendszeresen, de valahogy most jött egy olyan AHA élmény, amire már rég szükség lett volna. 

Szóval este is magamnak estem, azért még most sem gyönyör, mert kibebanagyon fáj, de ha belegondolok, hogy ha valaki benézne az erkélyemen, azt látná, hogy kéjesen dörgölődzöm a falhoz vagy épp a padlóhoz egy labdával vagy hengerrel, és közben nyögök (na az nem kéjes), akkor óhatatlanul röhögve csinálom tovább a műveletet...😀 Egyébiránt meg azért örülök annyira neki, mert aki mostanában fogta a vállam, az tudja, hogy hangszerként is használható lenne, de mivel baromira nem hangképző szerv, én nem örülök ennek a tehetségének. És láss csodát, az immár 3 napos gyiloknak köszönhetően, ma már csak a Csendszimfóniát tudom vele prezentálni. Folytatás.... holnap tuti nem lesz!

A tehenet meg baromira nem érdekli...

Amikor tényleg lelkiismeret furdalás nélkül eszel két adagot...

És ebből is...