Minden nap tanul az ember valamit

Rengetegféle verseny van és sosem lehet tudni, mit tanulhatunk belőle. Rettentő izgalmas hétvégének néztem elébe, de még közel sincs vége.

A mai terv munka, majd Pest Vivicitta 7 km, majd koncert volt. Pipa ✔ Holnap félmaraton. YES!!! :)

A Vivicitta 7 km-es távja sosem vonzott igazán, de most más volt a helyzet, mert volt tanítványokkal szerveződtünk. Először 8, majd 6, 4, végül 3, a mai napra egy szem gyermek maradt, aki futott és egy, aki betegen, igazoltan szurkolta végig a délutánt.

Nem voltam még rövid távon tömegrendezvényen és az első pár 100 méter után szidtam is magam, hogy ilyet soha többet, de csak magamban, mert mellettem ott futott  Virág, aki tudtam, hogy biztatásra vágyik majd. Sosem futottam még ennyire  mezőny végén, így fogalmam sem volt arról, mi történik ott.

Virág nem futott még ennyit soha, a buli kedvéért nevezett, szerencsétlenségére velem kellett beérnie.

Szóval néztem a tömeget, az embereket, a mozgásokat, és éreztem, hogy ez most valami más lesz, mint amihez hozzá vagyok szokva. Nagyon csúnya mozgások, már az első kilométeren sétáló... aztán átfordultam.

3,5 km- ig nagyon szépen mentünk, 6 30 körüli kilométerekkel, majd elkezdődött  a kálvária.

Tudtam, hogy itt most nem én vagyok a lényeg, ezt a lányt végig kell vinnem, ha törik, ha szakad.

Az emberek körülöttünk is biztattak minket, rengeteg kedves szó hangzott el, én pedig szintén próbáltam hol sztorizgatva, hol kedves szóval, hol csúnyábbal noszogatni.

Figyeltem az objektív jeleket, nem akartam többet erőltetni, mint ami megy, de tudtam, hogy sokkal több erő van benne, mint amit hisz.

De nem hitte el. Az istennek nem hitte el.

Hol húztam, hol beszéltem, hol toltam, aztán valahogy csak haladtunk.az utolsó 400 méter ismét határozott jó tempójú futásra hasonlított, így beértünk 51 perc alatt.

A lány bevallotta, közben nagyon utált, de a befutót követő mosolyt látván, azt hiszem, az elmúlt. :)

Nagyon érdekes tapasztalás volt. Mert emlékszem, hogy kezdtem, és emlékszem, hogy nem volt könnyű, de arra is emlékszem, hogy a fejemben mindig volt egy kattanás, ami nem engedte, hogy elhiggyem; nem fog menni.

És most láttam az embereket, akiknek ez nem volt meg, és arra gondoltam, mennyi mindent kell még tenni! Hogy bármennyire is elcsépeltnek hangzik, hogy fejben dől el, de tényleg ott dől el, és még mindig rengetegen nem érzik. Tudják, de nem használják. Ahogy Virág lefutotta, úgy más is megteheti, ahogy mondta a nemeket, úgy mondhatja az igeneket is.

Amikor valaki megkérdezi, hogy tudtam lefutni 110 km-t, mindig ugyanazt válaszolom; tudtam, hogy megcsinálom. Eszembe sem jutott, hogy nem. 

És innentől lényeges a sport a mindennapokban. Mert ha  ezt átülteted a hétköznapokba, nem lesz lehetetlen. 

És ezért nagyszerűek ezek a tömegversenyek. Mert bárki kipróbálhatja, hogy meg tudja csinálni.

Hatalmas élmény volt a mai. Átértelmeztem a futás lényegét. Nagyon sokat tanultam alázatot, megértést és azt, hogy rengeteg még a tennivaló. És hálát. Hogy jó úton járok. :)