Ugrás a fő tartalomra

Egy döntés


Gondolkodom egy ideje, mert nem vagyok jól. Volt egy köhögős lázas betegség, előtte fülfájós, mellette fájt a bokám és mindent megpecsételt a végkimerülés. Ez odáig fajult, hogy a hétvégi melóban 3 edzés megtartása után 3 órát aludtam nap közben.
A január- február jól alakult, 360 km, volt benne maraton fölötti edzés, 20, 30 km-ek, szóval haladtam. Aztán jött a március és a nyigok, 100 km, és pocsék állapot. A bokám gatter, lazán megy a futás, de ez nem az, aminek lennie kellene, érzem. 
Ezzel egy ütemben elkezdett frusztrálni az UB. Mert nem tudom azt csinálni, amit kellene és ez még inkább lehúz. Kötelezőnek érzem a futást, de egyébként sem tudok kimenni, mert nem akarok nagyobb bajt csinálni.
Ha a saját vendégem lennék, elmondanám magamnak, hogy így nincs értelme, hogy nagyobb bajt csinálhatok, mint amit most gondolok.
Ezen agyalok két hete. Debrecenben 30 km után kezdett fájni úgy igazán, de jobban bosszantott, ami a vége után pár órával zajlott bokatájon. Az ágyról nehéz volt felállni, amihez én nem vagyok hozzászokva. 
Szóval arra jutottam, hogy ez most többet venne el, mint amit adni tudna. Megvitattam azokkal a kérdést, akiknek véleményére adok, akik tudják, hogy nyafogásból nem mondanék vissza ilyet, és egyöntetűen az UB elnapolását mondták. Vagy csak néztek, de az olyan volt, mint a Rafaello. Többet mondott minden szónál. 
Aztán ma kimentem futni öregtanárnénivel. Csak lazán, beszélgetve. Most először úgy, hogy már nem éreztem az UB terhét. Én tettem magamra és most én is vettem le. A bokám fájt ugyan, de ismét erőt éreztem magamban. Vitalitást, amit hetek óta nem. Lehet, sőt, biztos, hogy májusban fájni fog a szívem, de azt hiszem, most ez a jó döntés. Néha ilyen is kell. 
Meg kell tanulnom járni, futni rendesen, aztán lehet gondolkodni a hosszúban. 
Ma már jól esett a futás. Ezt az érzést szeretem, ezt kell adja, ez az, amiért csinálom. És erre úgy néz ki, néha emlekeztetnem kell magam. Ha nem teszem, megteszi a testem helyettem. És bármi furcsa is, nagyon hálás vagyok neki érte!
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brutálkodás 7.0

Történt egyszer, hogy képet láttam egy saras emberről. Majd teltek a hónapok, futni kezdtem, és én is sarassá váltam. Idén ez ötödjére esett meg. A Brutálfutás mindig az év leginkább várt eseménye számomra. Év végén nőttön-nő a feszültség, idén ez fokozottan igaz volt. Reggel állásinterjú, 3 és fél órán keresztül, utána spuri apáékkal Nyáregyházára. A levezetendő feszültség tehát megvolt, arra az első 150 méteren jöttem rá, hogy nagyobb is mint kellene. Érkezés után találkoztunk Esztivel, immár hagyományos a közös futás. Apukámnál a kürt szintén hagyományos hangos darab. A rajt előtt szól a Hell bell, tényleg ezt vártam már mióta! Aztán kürt, cipő fel, 3 bogáncs rögtön utat tör. És futás! Nyilván addig szarakodok a cipővel, hogy mindenki elmegy, de viszonylag hamar utolérem a népet. A pulzusom már most az egekben, de átveszem a vezetést a nőknél. És jön az első akadály, a sár a dzsuva! Itthon vagyok. De valami nem kerek. A pulzus nem csökken, fáj, szúr, azért meg...
Megjegyzés küldése
További információk

Kékeses

Idén negyedjére mondtam, hogy soha többet a Kékesre. Szóval jövőre mini jubileum!  :)  Babakocsival mentünk, mert annak úgy van sportértéke. És bár a gyerek tavalyhoz képest igencsak megnőtt, mégis javítottunk az időn. Valahogy úgy kezdődött, hogy Kocsis Árpád nagyon kedvesen elölről beengedett minket a rajtba, aztán indulás. Csongi nagyon élvezte a futást, naná, neki csak ülnie kellett, mi meg szintén nagyon élveztük, (kamu, majd meghaltam) mert annyi biztató szót kaptunk, ho gy alig győztük köszöngetni. Naná, mert ugye nem sok ilyen süsü van.   :) Aztán jött Mátraháza, és részemről a teljes pusztulás, állítottam, hogy 50 után nem voltam ennyire ki. Na, de már csak 3 km... Aztán valahogy a sípályához jutottunk, és beértünk! Ami a legszebb, nekem eddig ez a legjobb időm (1:27l), pedig voltam már kocsi nélkül is... Érem, alma, aztán futás lefelé. Ott már vígan poénkodtam a felfelé szenvedőkneky hogy nyugi, innen már lejt, de nem hittek nekem.  ;) ...
Megjegyzés küldése
További információk

Az első UB-m története

Vállalna valaki 50 km-t? 64 lett, maradhat?  Avagy az első UB-m története.  Az úgy kezdődött, hogy tavaly eldöntöttem, valahogy ott leszek idén a Balatonnál.Volt szó párosról, aztán lemaradtam, csapatról, és szintén lemaradtam, majd ismét páros, de nem jött össze, és egészen csütörtökig abban a tudatban voltam, hogy kimarad. Aztán láttam egy kiírást, betegség miatt átadó 50 km. Rettentő sokáig agyaltam, mi legyen, aztán kb. 2 perccel később már át is volt szervezve a hétvégém: go UB!  A felkészülésem így arra koncentrálódott, hogy pénteken ne csináljam ki magam teljesen, aztán sodródás. Kb. semmit nem tudtam, hogy mi fog történni, de nem is különösebben zavart, annyi volt a lényeg; futnom kell. Szombaton reggel el is indultam, és innentől kezdett egy tudathasadásos állapot létrejönni, ugyanis egy csapat ismeretlen, de nagyon jó fej emberrel találkoztam, akiknek  Marczis Dávid  dublőreként mutatkoztam be. Az eredeti tervek szerint szombaton 13,5 km, vasárnap...
Megjegyzés küldése
További információk